A Miniszterelnöki Hivatal koordinálásában 2008. június 30. és augusztus 25-e között közös nyári fokozott hatósági ellenőrzés-sorozatra kerül sor az ország területén. Az első két hét főbb tapasztalatai az alábbiakban összegzésre kerülnek.

A nyári élelmiszerkínálatot – az elmúlt évekhez hasonlóan – a Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal (MgSzH), az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ), valamint a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság (NFH) szakemberei vizsgálják saját hatáskörük alapján, a Magyar Élelmiszer-biztonsági Hivatallal (MÉBiH) előzetesen egyeztetett terv- és feladatmegosztás szerint. A MÉBiH nem ellenőriz, de a hatóságok között koordinációs- és tájékoztatási szerepet tölt be.

Az élelmiszer-ellenőrző hatóságok fokozottan ellenőrzik a természetes- és mesterséges strandok, vízpartok, a nagy tömeget vonzó rendezvények vendéglátó egységeit, büféit, valamint a közlekedési eszközökön felszolgált, értékesített élelmiszereket. Különös figyelemre számíthatnak a gyermekeink nyári táboroztatásával foglalkozók. Kiemelt országrészek a számos hazai és külföldi vendéget, nyaralni vágyót vonzó Balaton, Tisza-tó, Velencei-tó és főváros, valamint környéke.

Az élelmiszerek élelmiszer-biztonsági, higiéniai, minőségi szempontból történő ellenőrzésére a teljes élelmiszerláncban sor kerül, vagyis az alapanyag előállítástól, a késztermék előállításon, tároláson, szállításon és forgalmazáson át a vendéglátásig, közétkeztetésig kiterjed. Az ellenőrzések során a hatóságok egyes termékcsoportokra kiemelt figyelmet fordítanak, elsősorban a közegészségügyi szempontból fokozott kockázatot jelentő, valamint nyáron nagyobb mennyiségben fogyasztott élelmiszercsoportokra (fagylaltok, jégkrémek, friss és előkészített húsok, húskészítmények, tej, tejtermékek, ásványvizek, sörök, hidegkonyhai, cukrászati termékek, stb.).

Az ellenőrzés-sorozat első két hetében az élelmiszer-ellenőrző hatóságok 6003 előállító-, kereskedelmi- és vendéglátó egységet ellenőriztek. Az előforduló hiányosságok miatt, részben közös ellenőrzéseik alkalmával 137 millió forint bírságot szabtak ki, tíz esetben pedig az egység működésének felfüggesztésével szankcionálták a tapasztaltakat.

Az elmúlt két hétben az Európai Unió Gyors Veszély Jelző Rendszerén (RASFF) keresztül 134 ügyben érkezett értesítés, melyből 2 esetben számoltak be közvetetten magyar vonatkozású eseményről.

Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSz)

Az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat a vendéglátás területén, party-szervizeknél végez élelmezés-egészségügyi ellenőrzést, kiemelt figyelmet fordítva a strandok ellenőrzésére, ezen belül is a fagylaltértékesítésre, továbbá a gyermekek üdültetésével foglalkozó nyári táborok közétkeztetéseire, valamint nagy tömeget vonzó rendezvények ellenőrzésére. A közegészségügyi hatóság a vasutak, közutak, benzinkutak higiénés, valamint munkaegészségügyi feltételeinek ellenőrzését ugyancsak célul tűzte ki.

Az első két hétben végzett 1479 ellenőrzés során leggyakrabban elégtelen takarítással, szabálytalan mosogatási technológiával és személyi higiénével, a HACCP rendszer nem megfelelő alkalmazásával, helytelen élelmiszertárolással, a dolgozók egészségügyi alkalmasságát igazoló vizsgálatok hiányával, veszélyes anyaggal/készítménnyel kapcsolatos hiányosságokkal, a kézmosás, illetve a kézfertőtlenítés tárgyi feltételeinek hiányával, valamint a fagylaltkönyv hiányos vezetésével szembesültek a felügyelők.

A tapasztalt hiányosságok miatt eddig 220 esetben kényszerültek bírság kiszabására 9 millió Ft összegben. Az ellenőrzések során a vizsgált egységek csaknem 17%-a bizonyult kifogásoltnak. Két esetben olyannyira, hogy működésük felfüggesztésére is szükség volt. Pozitívumnak tudható be, hogy a gyermekétkeztetés vizsgálata során az ellenőrzött 69 táborban kirívó szabálytalanságot csupán egyetlen esetben tapasztaltak a felügyelők.

A levett minták laboratóriumi értékelései még folynak, eredmény még nem mondható.

Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal (MGSzH)

A Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal élelmiszer-ellenőrzési programja élelmiszer-biztonsági, állat-, és növény-egészségügyi, zöldség és gyümölcs minőség-ellenőrzési és borvizsgálati témaköröket tartalmaz. Ennek keretében a teljes élelmiszerláncot, a termelés, a feldolgozás és a forgalmazás élelmiszer-biztonsági feltételeit vizsgálják az MgSzH Élelmiszer- és Takarmánybiztonsági Igazgatóság, a Növény-, Talaj- és Agrárkörnyezet-védelmi Igazgatóság (NTAI), illetve a Központi Borminősítési Igazgatóság szakemberei országszerte.

A szakemberek eddig 1563 helyen végeztek ellenőrzést, és az általuk megvizsgált csaknem 22 ezer tételből 581 bizonyult kifogásoltnak. Így több mint 16 ezer kg mennyiségben vontak ki élelmiszert (döntően hidegkonyhai és húskészítményeket) a forgalomból, elsősorban jelölési hibák, lejárt fogyaszthatósági-/minőség-megőrzési idő miatt. Az élelmiszerbiztonsági ellenőrök 18 millió Ft értékben kényszerültek bírság kiszabására.

Már a kiemelt ellenőrzéseket megelőzően párbeszéd alakult ki az ellenőrző hatóságok, az ellenőrzött élelmiszeripari vállalkozók és a civil szervezetek révén a társadalom között a Budapesten, a Balatonnál és a Tisza-tónál megtartott ún. A(uthority)-B(usiness)-C(onsumer)-fórumokon (Hatóság-Vállalkozó-Fogyasztó), ahol az ellenőrzések célja és a lebonyolítás technikai részletei, valamint az átláthatóság és kiszámíthatóság érekében az ellenőrzésre kiadott hatósági útmutató is megbeszélésre került.

Zöldség-gyümölcs témában az NTAI analitikai szakemberei mintegy 32 minta vizsgálatát végezték el az elmúlt két hétben. A megvizsgált hazai eredetű szezonális zöldség- és gyümölcsfélék, a kajszibarack, meggy, nektarin, őszibarack, paprika, paradicsom, sárgadinnye, szilva, uborka voltak. A termékek 59,4%-a tartalmazott kimutatható mennyiségben növényvédőszer-maradékot, egy őszibarack termék a megengedett határérték feletti mennyiségben.

A növényvédelmi igazgatás szervezetének keretében működő Zöldség-Gyümölcs Minőség-ellenőrzési Szolgálat munkatársainak a legtöbb kifogása a görögdinnyével, őszibarackkal és paprikával szemben merült fel, nem megfelelő jelölés vagy a jelölés hiánya, romlás-rothadás, héj- felületi hiba, nem megfelelő méret, felületi szennyezettség és nem megfelelő színeződés miatt.

Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság (NFH)

A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság kiemelt ellenőrzési célpontjai a strandok, vízpartok, aquaparkok, gyógyturisztikai helyszínek, piacok, vásárcsarnokok vendéglátó egységei, büféi. Az ellenőrzések során a klasszikus fogyasztóvédelmi feladatok, a fogyasztók érdekeinek védelmére irányuló ellenőrzések (fogyasztói ártájékoztatás minősége, nyugtaadási fegyelem, mérőeszközök hitelességének ellenőrzése, stb.) kerülnek előtérbe.

Az ellenőrzés-sorozat első két hetében 2961 melegkonyhás vendéglátóhely (étterem, vendéglő, csárda), cukrászda, italüzlet, egyéb vendéglátóhely (pecsenyesütő, büfé, falatozó) ellenőrzésére került sor. A kifogásolási arány 63%-os, amely azt jelenti, hogy 1882 egységben állapítottak meg a felügyelők valamilyen szabálytalanságot. Az ellenőrzött üzletkörök közül az italüzletek (kifogásolás 66%) és az egyéb vendéglátóhelyek, azaz büfék, pecsenyesütők, falatozók (kifogásolás 65%) ellenőrzése során tapasztaltak az átlagnál magasabb arányú szabálytalanságot.

Jellemző szabálytalanságok a hiányzó anyaghányad-nyilvántartás és beszerzési bizonylatok, a nyugtaadási kötelezettség megszegése, nem hitelesített vagy lejárt hitelesítésű mérleg használata, italkiméréshez használható hiteles űrmérték hiánya, kértnél kevesebb termék kiszolgálása, vásárlók anyagi megkárosítása (átlagosan 52 Ft-tal), a kellő fogyasztói tájékoztatás elmaradása.

A vizsgálat során az eddig feltárt szabálytalanságokkal kapcsolatban összesen 110.580.000Ft bírság kiszabására tettek javaslatot a felügyelők.

Összefoglaló

A nyári meleg kedvez a baktériumok szaporodásának, amelyek elősegítik az élelmiszerek romlását, az élelmiszerfertőzések, mérgezések megszaporodását. A meleg és a megnövekedett áruforgalom túlterheli az egységek és ezen belül a hűtők kapacitását. Gyakori a dolgozók túlterhelése, szakképzetlen dolgozók alkalmazása, mely tovább fokozza a hibák elkövetésének, ezáltal egészségre ártalmas, vagy rossz minőségű élelmiszerek forgalomba kerülésének valószínűségét. A nyári időszakra jellemző a megnövekvő turizmus, amely fokozott vendég – és áruforgalmat, és magas szintű elvárást jelent, és nagymértékben befolyásolja a külföldiek Magyarországról alkotott véleményét, hazánk jó hírét. Éppen e tényezők indokolják a fokozott nyári ellenőrzések szükségességét.

A vállalkozások 2008. augusztus 25-ig fokozott ellenőrzésekre számíthatnak. Az ellenőrzések tapasztalatairól a Magyar Élelmiszer-biztonsági Hivatal és az ellenőrző hatóságok rendszeresen tájékoztatást adnak a sajtó útján, valamint honlapjaikon keresztül.

A Magyar Élelmiszer-biztonsági Hivatal továbbra is azt kéri a vásárlóktól, legyenek igényesek, figyeljenek oda arra, hol vásárolnak, és milyen terméket vesznek meg, nézzék meg a termékek jelölését, ezáltal is segítsék a hatóságok munkáját a tisztességes kereskedelem és a biztonságos, jó minőségű élelmiszerek forgalmazása érdekében.