Újabb kiegészítő adatokat és bizonyítékokat tárt a Pest Megyei Főügyészség (PMF) elé keddi meghallgatásakor Székely Zoltán a szigetszentmiklósi környezetszennyezési üggyel kapcsolatban, amelynek nyomozását a napokban szüntette meg a rendőrség.

Futó Barnabás, a házi őrizetben lévő politikus ügyvédje a tanúmeghallgatást követően a helyszínen arról is beszámolt az újságíróknak, hogy a meghallgatáson fellebbezést nyújtottak be a Pest Megyei Rendőr-főkapitányságnak (PMRFK) a szigetszentmiklósi környezetszennyezési üggyel kapcsolatban hozott, nyomozást megszüntető határozata ellen.

Az ügyvéd megjegyezte: a feljelentést ismeretlen tettes ellen még januárban tette az előzetes letartóztatásban, majd házi őrizetben lévő Székely Zoltán egykori kisgazda, jelenleg független országgyűlési képviselő.

Ennek nyomán a Pest Megyei Főügyészség márciusban nyomozást rendelt el ismeretlen tettes ellen környezetre veszélyes hulladék jogellenes elhelyezésének bűntette miatt.

Futó Barnabás hozzátette: Székely Zoltán feljelentése szerint – amit a PMRFK határozata is megerősít – a szigetszentmiklósi csatorna-beruházás során körülbelül 5-6 ezer tonna feltört aszfalttörmeléket a város területén lévő, ám használaton kívüli szennyvíztisztítóban helyeztek el.

– A rendőrség azzal indokolta a nyomozás megszüntetését, hogy a szakvélemény szerint az aszfalttörmelék a jogellenes elhelyezés esetén sem alkalmas környezetszennyezésre – közölte az ügyvéd.

Futó Barnabás szerint azonban a vonatkozó kormányrendelet azt mondja ki, hogy az aszfalttörmelék veszélyes hulladéknak számít, ezért hibásnak tartja a szakvéleményt, ha ennek ellenkezőjét állapítaná meg.

Az ügyvéd említést tett arról is, hogy a nyomozás során vizsgálták a munkálatokat végző Pest Megyei Víz- és Csatornamű Kft.-t, vagyis Balla Dániel cégét.

Székely Zoltán újságírók előtt kifejtette: egy kettős bűncselekmény sorozatra derítettek fényt, amelynek bizonyítékait a mai meghallgatáson adtak át a főügyészségnek.

Mint mondta: az egyik a szigetszentmiklósi környezetszennyezéssel kapcsolatos, amely négy településre terjed ki és egy ezzel összefüggő gazdasági bűncselekmény gyanúját támasztotta alá a keddi meghallgatásakor dokumentumokkal és tanúvallomásával.

Székely Zoltán elmondta: véleménye szerint azért került ilyen helyzetbe 2000 nyarán – megfogalmazása szerint még jóval a “tettenéréses ügy” előtt -, mert vizsgálatot indított Balla Dániel cége ellen. Állítása szerint ezzel milliárdos csalássorozatra derült fény, s megítélése szerint ez most is tart.

– Egy szervezett bűnözői kör merényletének áldozatává váltam, amelyet Balla Dániel tervezett meg – közölte Székely Zoltán, akit Balla közreműködésével érték tetten még tavaly ősszel egy nagyobb összeg átvételekor.

Birtalan Örkény Pest megyei főügyész a távirati iroda érdeklődésére elmondta: Székely Zoltán meghallhatása során előadta álláspontját az általa feltárt vagy sérelmezett környezetszennyezésekkel kapcsolatban.

– Érdemi döntés még nem született, a vallomás elemzése és értékelése folyamatban van – közölte a főügyész.