Kilenc uniós tagállam – köztük Magyarország – akár a megerősített együttműködés eszközéhez is nyúlhat, lehetővé téve ezzel, hogy közös szabályokat alkossanak az úgynevezett nemzetközi házasságok felbontására.

Franciaország, Olaszország, Spanyolország, Görögország, Ausztria, Magyarország, Szlovénia, Luxemburg és Románia készen áll arra, hogy az uniós válási szabályok megalkotása érdekében úgynevezett megerősített együttműködést alakítson ki. Más tagállamok – köztük Németország, Belgium, Portugália és Litvánia – közben szintén azt fontolgatja, hogy csatlakozzon a kezdeményezéshez – derül ki az AFP összeállításából.

Az uniós szabályok szerint az érintetteknek – legalább nyolc tagországnak – erre vonatkozóan kérelmet kell benyújtaniuk a Bizottsághoz, amely ilyen értelmű jogalkotási javaslatot terjeszthet be a Tanács elé. A megerősített együttműködés bevezetését így végeredményben a Tanács engedélyezi, minősített többséggel meghozott határozattal.

Ha a kilenc tagállam végül a megerősített együttműködés mellett dönt, akkor ez lesz az első alkalom, hogy a jogi mechanizmust életbe léptetik. Bár a kezdeményezés egyik célja, hogy elkerülje az EU elakadását, lebénulását, ám bírálói attól tartanak, hogy az eljárás könnyen a „kétsebességes Európa” kialakulásához vezethet.

Tény ugyanakkor, hogy a tagállamok régóta nem tudnak közös nevezőre jutni az eltérő állampolgárságú házaspárok válási szabályainak ügyében. A jelenlegi tervezet lehetővé tenné, hogy a pár megválassza, hogy válásuk lebonyolítása érdekében mely ország jogrendszerét alkalmazzák. Svédország azonban blokkolja a javaslatot, mivel e téren a továbbiakban is ragaszkodik a saját liberálisabb nemzeti törvényeihez.

A válási szabályok meglehetősen különböznek az EU területén. Míg némely skandináv államban körülbelül hat hónapba telik, mire kimondják a válást, addig Írországban a pároknak legalább négy évet külön kell élniük, hogy hivatalosan is felbontsák a frigyet. Málta az egyetlen az uniós tagállamok közül, ahol a törvény nem engedélyezi a válást.

Jelenleg az évi 845 ezer válóperből 170 ezer olyan párok házasságát bontja fel, ahol a felek más-más tagországnak az állampolgárai.

A megerősített együttműködés ügyét a bel- és igazságügyi miniszterek pénteki brüsszeli találkozóján tűzik napirendre a Huszonhetek képviselői.