Az Európai Unió vezetői szerdán (2008. július 30.) üdvözölték a török alkotmánybíróság azon döntését, melyben az előzetes híresztelések ellenére mégsem tiltotta be a török kormányzó Igazság és Fejlődés Pártját (AKP). A döntéssel jelentős akadály hárult el a török csatlakozási tárgyalások útjából.

Az alkotmánybíróság a török főügyész, Abdurrahman Yalcinkaya által Recep Tayyip Erdogan miniszterelnök és pártja, az Igazság és Fejlődés Pártja (AKP) ellen felhozott vádakat tárgyalta, melyek szerint az AKP tagjai az ország világi alkotmányának megdöntésén munkálkodnak, és az országot iszlamista állammá kívánják alakítani.

A bíróság tizenegy bírája közül hat az AKP betiltására szavazott, a döntés elfogadásához azonban hét bíró egyetértése lett volna szükséges, így betiltás helyett csak pénzügyi szankciókkal sújtották a pártot.

Javier Solana, az EU kül- és biztonságpolitikai főmegbízottjának szóvivője „jó hírnek” nevezte a bíróság döntését, és az üggyel kapcsolatban kiemelte: „Törökország nagyon nehéz időszakon ment keresztül, de reméljük, hogy a bíróság döntése hozzájárul majd a politikai stabilitás helyreállításához.”

Erdogan miniszterelnök szerdán ismét elkötelezte magát a „társadalmi béke” és a „nemzeti egység” mellett, hangsúlyozva, hogy az alkotmánybíróság döntése „erősíteni fogja a demokráciát és a jogrendet”. Emellett ígéretet tett arra, hogy Törökország továbbra is elkötelezett marad az európai integráció mellett.

Az Európai Unió meglehetősen rossz szemmel nézte az említett bírósági ügyet, mely szokatlan európai demokráciákban. Az amúgy sem zökkenőmentes csatlakozási tárgyalásokat valószínűleg jó időre megakasztotta volna egy esetleges betiltó döntés, de emiatt – úgy tűnik, jó időre – már nem kell aggódnia a török vezetésnek.