A jogvédelem és a közös fellépés hatékonyabbá tétele érdekében együttműködési megállapodást írt alá – más szervezetekkel együtt – az Eötvös Károly Intézet a kisebbségi biztossal.

Az együttműködésről az EKINT a kisebbségi biztos kezdeményezésére állapodott meg. A biztos szándéka az, hogy az eddigi, kifejezetten a nemzeti és etnikai kisebbségek jogvédelmére korlátozódó civil kapcsolatait felváltsa egy kölcsönösen hasznos, egymás érdekeit tiszteletben tartó kooperáció, olyan munkakapcsolat, amelyben egymás autonómiájának, cselekvési szabadságának tiszteletben tartásával, az eddigieknél hatékonyabb együttműködést sikerül majd elérni az emberi jogi sérelmek orvoslása terén. A megállapodás szerint a felek konzultálnak majd a kisebbségi biztos jogalkotást érintő javaslatairól, kölcsönösen ismertetik egymással álláspontjaikat, egyetértés esetén közösen lépnek fel, valamint a kisebbségi biztos hatáskörét érintő témákban készített jelentéseiket és tanulmányaikat egymásnak kölcsönösen megküldik.