Az Európai Parlament első olvasatban tárgyalja az utazási irodák által használt számítógépes repülőjegy-foglalási rendszerekre vonatkozó szabályok felülvizsgálatát és egyszerűsítését. A szakbizottsági képviselők szerint a változtatások után fokozódik a versenyt, és így alacsonyabbak lesznek az árak. A rövid repülőutak alternatívájaként vonatjegyet is fel kellene kínálni.

A foglalási rendszerekkel kapcsolatos, jelenleg hatályos szabályozás légi szállítókra, utazási irodákra, és bizonyos esetekben vasútüzemeltetőkre vonatkozik.

A húsz éve elfogadott jogszabály bevezetése óta a piac gyökeresen
megváltozott. Korábban például a légitársaságok elsősorban saját foglalási rendszerekkel dolgoztak, ma viszont ezek többnyire függetlenek. A korábbi szigorú előírások az Európai Bizottság szerint a mostani körülmények között visszafogják a versenyt – így például arra ösztönzik a társaságokat, hogy a saját honlapjukon árulják jegyeiket -, ezzel pedig magasan tartják az árakat.

A bizottsági javaslat lényege az, hogy a légitársaságok és a foglalási rendszerek korlátozás nélkül tárgyalhassanak a légi szolgáltatások értékesítésének feltételeiről, és hogy erősödjön a verseny az alacsonyabb árak és a jobb szolgáltatások érdekében.

Azok a szállítók, amelyek egyben egy foglalási rendszer tulajdonosai is, a többi foglalási rendszernek is kötelesek lesznek megadni mindazon információkat, amelyeket saját leánycégüknek adnak.

A képviselők a szakbizottságban ragaszkodtak ahhoz, hogy a foglalási rendszerekben feltüntetett árak pontosan megegyezzenek a fogyasztó által fizetendőkkel, tehát tartalmazzák az összes adót, díjat, pótdíjat, amelyet a légi- vagy vasúttársaságnak kell fizetni.

Rövid úton inkább sínen

Azoknál a rendszereknél, amelyek sorrendbe rakják a legkedvezőbb utazási lehetőségeket, a képviselők előírnák, hogy a 90 percnél nem hosszabb repülőutak mellett alternatívaként tüntessék fel a megfelelő vonatösszeköttetéseket is.

A szakbizottság azt is javasolta, hogy a jövőben a foglalási rendszerek könnyen érthető formában tüntessék fel a repülő egy utasra eső széndioxid-kibocsátását és üzemanyag-fogyasztását is, úgy, hogy ezek összehasonlíthatók legyenek a megfelelő busz-, illetve vonatút adataival.

Jelentéstevő: Timothy Kirkhope (EPP-ED, UK)

A jelentés teljes szövege elolvasható az Európai Parlament hivatalos honlapján.