Elrendelte a nyomozást a 2006-os fővárosi útfelújítások ügyében a budapesti V. és XIII. kerületi ügyészség – írta a pénteki Magyar Nemzet.

Az elindított nyomozásban vélhetőleg Demszky Gábor SZDSZ-es főpolgármestert is ki kell majd hallgatni, ugyanis a felújítási elszámolások egy részét maga a főpolgármester vagy az általa megbízott személy írta alá – olvasható a napilap cikkében.

A Magyar Nemzet ismerteti, hogy az ügy egy évvel ezelőtt robbant ki a városházán. Idén júniusban ismeretlen tettes ellen tett büntetőfeljelentést az állami támogatások körüli visszaélések miatt két fideszes fővárosi képviselő, György István, a fővárosi pénzügyi ellenőrző bizottság elnöke, valamint Papcsák Ferenc, a pénzügyi és közbeszerzési bizottság alelnöke.

Az ellenzéki politikusok jogosulatlan gazdasági előnyszerzés bűntette megvalósulásának alapos gyanúja miatt a Központi Ügyészség Nyomozó Hivatalához fordultak, miután az önkormányzatnak kamatokkal együtt hétszázmillió forint állami támogatást kell visszafizetnie, s több belső és külső vizsgálat is megállapította, hogy az elszámolás nem a valós értékek, hanem becsült adatok alapján történt, tucatnyi esetben pedig nem teljesült a műszaki tartalom.