A Magyar Helsinki Bizottság véleményezte az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium által készített, a közrendet és a köznyugalmat veszélyeztető, valamint az igazságszolgáltatás működését zavaró jelenségek elleni hatékonyabb fellépés érdekében szükséges egyes törvények módosításáról szóló tervezetet.

Véleményüket a minisztérium honlapján 2008. augusztus 29-én nyilvánosságra hozott tervezet szövegére reflektálva készítették el.

A Tervezet fő pozitívuma az, hogy tükrözi az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium határozott szándékát az utóbbi időben széles körben terjedő, szélsőséges és erőszakos, az emberi jogokat sértő magatartások elleni hatékony fellépés iránt. A Tervezetből érzékelhető ugyanakkor, hogy szigorító irányú jogalkotással kíván olyan cselekményekre és társadalmi jelenségekre reagálni, amelyek visszaszorítására elsődlegesen nem a jog biztosította eszközrendszer a megfelelő.

Ennek megfelelően a Magyar Helsinki Bizottság nem támogatja a Tervezet azon javaslatait, amelyek aránytalanul korlátozzák az alkotmányos jogokat, vagy csökkentik a jogbiztonságot. A Btk. tervezett módosításai kapcsán általánosságban fontosnak tartják hangsúlyozni, hogy a bűncselekményeket felderítő és szankcionáló hatékony jogalkalmazás nélkül a törvényi fenyegetettség szigorítása várhatóan se a generális, se a speciális prevenciót nem szolgálja.

Különösen problematikusnak tartják a kilenc, alapjogokkal kapcsolatos jogszabály módosítását tartalmazó Tervezet véleményezésére és hatálybalépésére biztosított rendkívül szűkös határidőket.

Vélemény a közrendvédelmi törvénycsomag tervezetéről: link