Elkészült egy szakmai koncepció a fiatalkorúakra vonatkozó büntető igazságszolgáltatásról – mondta Gönczöl Katalin, az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium szakállamtitkára szerdán Balatonfüreden, a gyermekvédelmi szakemberek országos konferenciáján.

A törvénytervezet azonban addig nem készül el, amíg azt széles körű szakmai fórumok meg nem vitatják – tette hozzá.

A szakállamtitkár rámutatott arra: a büntetőjogi eszközöket – a gyermek- és fiatalkorúak esetében különösen – a legvégső beavatkozásnak kell tekinteni.

Gönczöl Katalin közölte: a koncepció célul tűzi ki a fiatalkorú és a fiatal felnőtt bűnelkövetők társadalmi integrációját és védelmét szolgáló funkciók újragondolását, továbbá a “helyreállító igazságszolgáltatás” széles körű alkalmazásának lehetőségét.

Mint mondta, el kell érni, hogy a gyermek- és a fiatalkorú minél előbb szembesüljön tettének erkölcsi, s különösen büntetőjogi következményeivel. Ugyanakkor el kell érni azt is, hogy alkalma legyen jóvátenni a bűnét, kiengesztelni a sértettet, a megsértett közösséget – tette hozzá.

A szakállamtitkár közlése szerint a koncepció fontos alapelve, hogy a büntető anyagi, jogi, eljárási és büntetés-végrehajtási rendelkezések egymásra épülő rendszerében alakuljon ki a fiatalkorúak önálló büntető kódexe. Kitért arra is, hogy önálló, elkülönült büntető igazságszolgáltatási intézményrendszerben kell megvalósulnia a fiatalkorúak bíróságának, ügyészségének és büntetés-végrehajtási rendszerének.

Gönczöl Katalin elmondta: a Büntető törvénykönyv általános részének új tervezete várhatóan október végén a parlament elé kerül, s abban felemelik a fiatal felnőttek – mint “önálló kategória”- korhatárát 21 évre, továbbá átalakítják a javítóintézeti nevelés szabályait és gyakorlatát, s kiszélesedne a próbára bocsátás lehetősége is.

Bevezetnék az intenzív pártfogói felügyeletet is – közölte a szakállamtitkár, hozzátéve: be kell vezetni az “erkölcsi veszélyzónában élő gyermekek” fogalmát is.