Eddig 23 ügyben rendelt el nyomozást az idén “trükkös lopás” miatt a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) – mondta Mátrai Sándor, a szervezett bűnözés elleni osztály alosztályvezetője.

A “trükkös lopásoknál” az alkalom szüli a tolvajt, a módszert pedig a szituáció – közölte a százados, hozzátéve: bár az emberek tudják, hogy létezik ez a bűncselekmény, arra nem gondolnak, hogy ők is sértetté válhatnak.

Bár a büntetőjog csak a lopást ismeri, a szakzsargonban létezik a “trükkös lopás” kifejezés, amit arra használnak, amikor az elkövetők kihasználják a sértett figyelmetlenségét, illetve kifejezetten elterelik a figyelmét, így tulajdonítják el az értékeit. Olykor valamilyen hihető indokkal bekéredzkednek a lakásba – villanyóra-leolvasónak adják ki magukat vagy kérnek egy pohár vizet -, ahonnan azután készpénzt, értéktárgyakat visznek el.

“Trükkös lopás” az is, amikor kiszúrják a bankból vagy a pénzkiadó automatától induló sértett gépkocsijának a kerekét, és kerékcsere közben ellopják az őrizet nélkül maradt pénzt – mondta Mátrai Sándor. A százados kiemelte: a pénzintézetből nagy összeggel távozók úgy kerülhetik el, hogy bűncselekmény áldozatává váljanak, ha először szándékosságra gondolnak, amikor leeresztve találják a kocsijuk kerekét, és nem kezdenek hozzá egyedül a kerékcseréhez, hanem segítséget hívnak.

Egy másik jellemző elkövetési mód, hogy a bankból távozót többen körülveszik, térképet mutogatnak neki és útbaigazítást kérnek tőle, közben ellopják a pénzét. Előfordul, hogy követik az autót, megvárják, amíg a vezető leparkol és elmegy, majd betörik az ablakot és kiemelik a kocsiban hagyott pénzt. Volt már példa arra is, hogy akkor törték be az ablakot, amikor a sértett még bent ült az autóban.

Az alosztályvezető elmondta: tavaly 31 nyomozást rendeltek el “trükkös lopás” miatt, ezek közül húszat derítettek fel. Az idén 23 nyomozás rendeltek el, ebből nyolc ügyet már felderítettek, háromban pedig már nagyon közel vannak a tettesek megtalálásához. A rendőrség fellépésének köszönhetően az elmúlt másfél hónapban csak egy ilyen bűncselekmény történt a fővárosban – hangsúlyozta.

A BRFK ismeretei szerint 4-5 magyar csoport és 1-2 külföldi foglalkozik “trükkös lopásokkal” a fővárosban; a külföldiek négyen-öten “mozognak” egy csoportban, a magyarok inkább hárman-négyen.

Országos rendőrfőkapitányi intézkedés hatására a közelmúltban nyomozócsoportok alakultak az országban a “trükkös lopások” ellen, az Országos Rendőr-főkapitányságon pedig nyomozócsoport jött létre az ilyen jellegű bűncselekmények nyomozásának koordinálására.