Hétfőn szavaz a Ház Jóri András adatvédelmi biztos megválasztásáról – közölte az Országgyűlés elnöke a házbizottság ülése után csütörtökön.

A szabályok szerint a képviselők titkos szavazással döntenek az ombudsmanjelöltről, akinek a megválasztásához kétharmados többség szükséges. Jóri András az államfő ötödik jelöltje. A szükséges kétharmados parlamenti többséget tavaly decemberben Péterfalvi Attila, idén február 25-én Zombor Ferenc, áprilisban Tóth Gábor Attila, május végén pedig az újból jelölt Péterfalvi Attila sem kapta meg.

Szili Katalin tájékoztatása szerint a házbizottság ülésén a Fidesz ismét kérte, hogy a parlament vegye napirendre a Tibetről szóló határozati javaslatot. Göndör István (MSZP) ezzel kapcsolatban jelezte: az ügyrendi bizottsághoz fordulnak annak érdekében, hogy a testület határozza meg, mi az indítvány műfaja, a szocialisták szerint ugyanis ez politikai nyilatkozat – mondta a házelnök.

A házelnök a MSZP-től, az SZDSZ-től és a MDF-től továbbra is várja a Nabucco bizottságba delegált tagok nevét.

Szili Katalin kitért arra, hogy két hét múlva három napos ülést tart a Ház, október 7-én ugyanis a kormány kezdeményezésére politikai vitanap lesz “Magyarország megújításának lehetséges irányairól”.

A napirend szerint a jövő héten kétnapos ülés lesz. Kedden folytatódik a zárszámadás általános vitája és három olyan törvény módosítását is tárgyalni kezdi a parlament, amelyhez a képviselők kétharmadának támogatása kell.