Elhalasztották az index.hu internetes portál által a Fővárosi Önkormányzat ellen a 4-es metró építésével kapcsolatos közérdekű adat kiadásának megtagadása miatt indított per tárgyalását csütörtökön a Pesti Központi Kerületi Bíróságon.

A felperes jogi képviselője a tárgyaláson elmondta, annak ellenére, hogy az internetes portál által kért, a metró építésével kapcsolatos hatástanulmány időközben hozzáférhetővé vált az interneten, fenntartják a keresetüket, mert a törvény szerint az eljárásban a bíróságnak azt az időpontot kell figyelembe vennie, amikor megtagadták az adat kiadását.

Azt kell vizsgálni, hogy a kérés időpontjában volt e oka megtagadni az adatok kiadását – tette hozzá.

Az alperes jogi képviselője a kereset elutasítását kérte, arra hivatkozva, hogy időközben a kért adatok nyilvánosságra kerültek. A per okafogyottá vált – mondta.

A per október 21-én folytatódik.