A már nem létező Gyermek- Ifjúsági- és Sportminisztérium (GYISM) által egykor rendszeresen foglalkoztatott két munkatárs szerződéseinek kiadására kötelezte elsőfokú ítéletében az Önkormányzati Minisztériumot (GYISM) a Fővárosi Bíróság csütörtöki tárgyalásán – tájékoztatta Schiffer András, a felperes Topolánszky Ákos ügyvédje az MTI-t.

Topolánszky Ákos, a GYISM egykori helyettes államtitkára azért indított pert az Önkormányzati Minisztérium (ÖM) ellen, mert a tárca megtagadta a Rákosi Ferenc és Alács Tibor 2002 utáni tevékenységéről szóló szerződések kiadását – mondta Schiffer András.

Az ügy hátteréről szólva Schiffer András elmondta, hogy amikor Topolánszky Ákos kábítószerügyi helyettes államtitkárként dolgozott a minisztériumban, “anomáliákat tapasztalt” a tárca működésében. Erről a volt államtitkár egy, a hvg.hu-nak akkor adott interjújában is beszélt, amelyben külön is megemlítette Rákosi Ferenc és Alács Tibor nevét, akiket szerinte Szilvásy György – aki 2002-2003-ban a GYISM közigazgatási államtitkára volt – mindig munkatársainak választott ki. Ezek után kérte a jogutód ÖM-et, hogy adja ki az ennek a két személynek a tevékenységével kapcsolatos iratokat.

Hozzátette: azért az Önkormányzati Minisztériumot perelték be, mert a GYISM megszűnése után a tárca szerződéseit az ÖM kezeli.

Mint mondta: az egykori államtitkár arra volt kíváncsi, hogy Rákosi Ferenc és Alács Tibor milyen szerződés alapján, milyen feladatokat látott el az egykori GYISM-ben 2002 után.

A minisztérium arra hivatkozva tagadta meg a szerződések kiadását, hogy azok személyes adatokat tartalmaznak, illetve a 2005-ös törvénymódosítás előtt keletkeztek, ezért nem minősülnek nyilvános adatnak.

Schiffer András elmondta: azért tekintik nyilvános adatnak a két szerződést, mert álláspontjuk szerint, ha valaki egy minisztériummal köt szerződést, s tevékenységet szervez ki, akkor az a szerződés “eminensen” nyilvános adat, mióta adatvédelmi törvény van.

A Fővárosi Bíróság ítélete nem jogerős. Egyelőre nem tudni, hogy a minisztérium fellebbez-e a döntés ellen, a tárgyaláson ugyanis a tárca nem képviseltette magát – jelezte Schiffer András.

Az MTI az ítélet kapcsán megkereste az Önkormányzati Minisztérium sajtóosztályát, ahol csütörtökön este azt a tájékoztatást adták: az ügyről csak az ítélet pontos ismeretében nyilatkoznak majd.