A jövő évtől kezdve nem évközben, hanem a tárgyév decemberében kell kifizetni a 13. havi illetményt – közölte Korózs Lajos, a Szociális és Munkaügyi Minisztérium államtitkára hétfőn a törvényjavaslat általános vitájában, az Országgyűlésben.

Az államtitkár emlékeztetett, hogy a jelenlegi rendszerben havonta, egytizenkettedekben kapják a közszférában dolgozók a 13. havi illetményt, ám 2007-ben a kormány megállapodott a közszféra képviselőivel, hogy 2009-től a tárgyév decemberében, egy összegben fogják kifizetni a bért.

Hangsúlyozta: a törvényjavaslat biztosítja, hogy a különböző jogállású törvények hatálya alá tartozó közszolgálatban eltöltött időket is figyelembe kell venni annak érdekében, hogy a közszolgálati dolgozók ne essenek el a 13. havi illetményüktől amiatt, mert évközben más jogállású törvény hatálya alá kerültek munkájukat illetően.

A kifizetés rendjében bekövetkező változás – a bírák kivételével – nem okoz költségtöbbletet az intézményeknél – jegyezte meg.

Bernáth Ildikó (Fidesz) felszólalásában hangsúlyozta, a javaslat több mint 700 ezer munkavállalónak a helyzetét érinti, ennyien dolgoznak ugyanis a közszférában. A korábban egyhavi illetmény egytizenketted részekben került a közalkalmazottakhoz, ezzel váltotta ki a kormány az akkori béremelést – jegyezte meg.

Problémának nevezte, hogy nem lehet még tudni azt, hogy az illetmények egyéb emelésével kapcsolatban mi a szándéka a kormánynak; valamint azt is, hogy ez a törvényjavaslat nem szól a prémiumévekben résztvevő dolgozóknak a helyzetéről.

Bernáth Ildikó közölte: a Fidesz álláspontja az, hogy ha a közalkalmazotti bértábla illetményei fedezni fogják az egytizenkettedek helyetti egyhavi kifizetést, akkor támogatják a javaslatot.

Az MDF-es Pettkó András hangsúlyozta: pártja a 13. havi bért nem jutalomként kezeli, ez ugyanis jár azoknak, akiknek a törvény ezt biztosította.

“Azt gondolom, hogy sajnos kénytelenek leszünk megszavazni”; kellemetlen kérdés azonban, hogy mi lesz az egytizendkettedekkel – mondta; hozzátéve: ha ezzel visszaáll a régi rend, akkor a munkavállaló nem fogja érteni, miért csökkent a bére.

Támogatni kell, aztán meglátjuk, hogy a költségvetésben a kormány miképpen orvosolja a rend helyreállításából fakadó problémákat – fűzte hozzá Pettkó András.

A szocialista Kiss Ferenc szerint mindkét megoldást jónak ítélték eddig a közszférában dolgozók. A mostani döntéssel, azaz hogy visszaáll a korábbi rend, egy kötelezettségvállalást teljesít az állam.

Hangsúlyozta, odafigyelnek arra, hogy a közszférában dolgozóknak a kiesés valamilyen juttatásban realizálódjon.

Béki Gabriella (SZDSZ) elmondta: pártja javasolja a törvény elfogadását. Mint mondta, tagadhatatlan, hogy eredeti szándéka szerint a 13. havi bér a közszolgálatban végzett munka megbecsülésére jött létre, akár jutalomnak is tekinthető.

Ezt a funkcióját azonban – fűzte hozzá – alapvetően elveszítette, amikor földarabolódott, és elkezdett havi bérkiegészítésként funkcionálni.

Egy ilyen visszarendezés a képviselő szerint számos problémát is felvet, hiszen ha az emberek megszokták, hogy havonta többet kaptak, akkor előállhat az a helyzet, hogy jövedelemcsökkenést fognak érzékelni.

Az MSZP-s Rózsa Endre elmondta: a közszféra sztrájkbizottságával kötött megállapodást figyelembe véve a parlamentnek tiszteletben kell tartani az új rendszert.

Világosi Gábor, az ülés elnöke az általános vitát lezárta.

A családok támogatásáról szóló törvény módosításával kapcsolatos javaslat általános vitájában nem volt felszólaló, az ülés elnöke így ezt a vitát is lezárta.