Az Országos Választási Bizottság (OVB) keddi ülésén úgy döntött, hogy támogatja a Magyar Szocialista Párt (MSZP) aláírásgyűjtő mintapéldányainak hitelesítését a testülethez benyújtott négy kérdésben.

Az MSZP a munkaidő megszervezése, a nyugdíjemelés módja, a hivatásos hadseregre való áttérés, valamint a közoktatásban megszerezhető ingyenes középfokú nyelvvizsga tárgyában kezdeményezett népszavazást. A bizottság az első három kérdésben 5:4-es, az utolsóban pedig 7:2-es szavazati aránnyal hozta meg döntését. Az ülésen jelen volt Vastagh Pál (MSZP) egykori igazságügy-miniszter, aki úgy nyilatkozott: az OVB konzekvens volt, tulajdonképpen májusi döntését erősítette meg.

Vastagh Pál komoly politikai és szakmai sikernek minősítette, hogy a szocialista párt által kezdeményezett kérdések immáron az OVB negyedik ülésén szakmai támogatást kaptak. Az OVB már május 21-i határozatával hitelesítette az MSZP által a népszavazás kérdésében benyújtott aláírásgyűjtő mintapéldányt, ám az ellen több kifogást nyújtottak be az Alkotmánybírósághoz, amely július 9-i döntésével megsemmisítette az OVB határozatát és új eljárás lefolytatására kötelezte a testületet.