Az Alkotmánybíróság (Ab) elnöke nem vesz részt a nemzeti csúcson, mert az általa irányított testület nem avatkozhat be a végrehajtó hatalomra tartozó politikai kérdések eldöntésébe – közölte az Ab sajtófőnöke kedden.

Paczolay Péter a Gyurcsány Ferencnek írt levelében olyan megtisztelő gesztusnak nevezte meghívását a nemzeti csúcsra, amelyre megfogalmazása szerint csak a támogatás és az egyetértés lépése lehet a válasz – jelentette ki Sereg András. Hozzátette: az elnöke testülete nevében is üdvözölte a nemzet érdekében létrehívott, felelősen cselekvő találkozót.

“Teszi ezt azért is, mert a jogállamiság része az államhatalmi ágak együttműködési kötelessége” – ismertette a sajtófőnök.

A levélből idézve Sereg András azt mondta, az Alkotmánybíróság működése kezdetétől vallja, hogy az Alkotmányban szabályozott szerveknek kötelessége hatásköreiket jóhiszeműen, feladataikat kölcsönösen segítve, együttműködően gyakorolni. Hozzátette: ezen túlmenően azonban az Alkotmánybíróság nem avatkozhat be a végrehajtó hatalomra tartozó politikai kérdések eldöntésébe, legyen szó akár az euró bevezetéséről, a korrupció elleni fellépésről, vagy a többi nagy horderejű kérdésről.

A hatalmi ágak ellensúlyának rendszeréből következően az Alkotmánybíróság nem tanácsadója, hanem – az alkotmányossági felülvizsgálat keretei között – bírája a jogalkotónak – mondta a sajtófőnök.

Paczolay Péter leveléből kiderül: nemcsak korábban rögzített külföldi programja miatt nem tud részt venni a találkozón, hanem azért sem, mert elvi fenntartásai vannak, amelyek ezen túlmenően is lehetetlenné teszik a részvételét.

“Ugyanakkor ismételten biztosítom miniszterelnök urat a nemzeti csúcstalálkozó célkitűzéseinek támogatásáról, és kérem, hogy ezt tolmácsolja a résztvevők számára. Az Alkotmánybíróság testülete nevében sok sikert kívánok felelősségteljes munkájukhoz” – idézte fel Sereg András Paczolay Péter kormányfőhöz írt levelének záró sorait.

Sólyom László államfő kedden jelentette be, hogy nem kíván részt venni a miniszterelnök által összehívott nemzeti csúcson.

A tanácskozás “nem szolgálja a felelősségi viszonyok tisztázását, technikailag nem látom célravezetőnek, én ezen a tanácskozáson nem kívánok részt venni, az állam nem így működik” – fogalmazott az államfő.

Sólyom László kiemelte: örömmel hallja, hogy a pénzügyi válság elhárítása, illetve a következmények enyhítése összefogásra készteti a parlamenti pártokat. Ugyanakkor hozzátette: súlyos fenntartásai vannak a nemzeti csúcs néven összehívott tanácskozással kapcsolatban.

Gyurcsány Ferenc vasárnap kezdeményezte a nemzeti csúcsot, hétfőn pedig bejelentette, hogy szombaton tartják a találkozó.

A 40-50 fős testülettől azt várja a kormányfő, hogy a következő hetekben kezdje el a munkát, és lehetőség szerint pár hónap alatt jusson el egy átfogó társadalmi-gazdasági megállapodás, a nemzeti felemelkedés programjának megalkotásáig.

Gyurcsány Ferenc azt kezdeményezte, hogy a nemzeti csúcs a programalkotáskor tegyen javaslatot az euró magyarországi bevezetésének dátumára, egy középtávú bérmegállapodásra, a nyugdíjrendszer hosszú távú fenntartása érdekében teendő középtávú lépésekre, a szociális rendszer megújítására, és állapodjon meg az oktatási és képzési rendszer hosszú távú fejlesztési koncepciójáról.