Még ebben a hónapban, de legkésőbb november elején újra szavazhat az Országgyűlés az amerikai vízummentességhez szükséges utolsó megállapodás kihirdetéséről szóló törvényről, amelyet a köztársasági elnök hétfőn visszaküldött az Országgyűlésnek – jelentette ki Szili Katalin házelnök kedden a Napkeltében.

Mint mondta, ilyen esetekben újra lefolytatják a törvény záró vitáját, majd ismét lesz záró szavazás is.

Az Alkotmány értelmében ha az Országgyűlés újra elfogadja az amerikai vízummentességhez szükséges utolsó megállapodás kihirdetéséről szóló törvényt, akkor Sólyom Lászlónak már nincs mérlegelési lehetősége, köteles aláírni és öt napon belül kihirdetni a törvényt.

A bűnügyi adatok cseréjéről szóló egyezményt egy hete ratifikálta az Országgyűlés.

Az államfő arra kérte az Országgyűlést, hogy a megállapodást csak azután fogadja el újra, hogy az ujjlenyomat-nyilvántartás hazai szabályait megnyugtatóan rendezte – tudatta a köztársasági elnök álláspontját az MTI-hez eljuttatott közlemény. Az elnöki hivatal közölte: az adatcsere-megállapodás – egyebek mellett – lehetővé teszi az amerikai hatóságok számára, hogy megvizsgálják, egy birtokukban lévő ujjlenyomat szerepel-e a magyar ujjlenyomat-adatbázisban. Ugyanakkor a bűncselekmény elkövetésével nem vádolt emberek ujjlenyomatai is benne vannak a magyar nyilvántartásban.

Sólyom László hétfőn azt mondta: “úgy találtam, hogy ez az egyezmény nem vet fel alkotmányossági problémát, viszont olyan veszélyek vannak, hogy az egyezmény túlságosan széles körben enged meg hozzáférést az amerikai félnek a magyar bűnügyi nyilvántartáshoz”.

A köztársasági elnök kötelességének nevezte, hogy minden jogszabályt, akár nemzetközi egyezményt is megvizsgáljon, egyrészt alkotmányossági, másrészt politikai szempontból. Megjegyezte: nem hátráltatja a magyar-amerikai egyezmény hatályba lépését azzal, hogy hétfőn visszaküldte az Országgyűlésnek a törvényt.

Az igazságügyi tárca reméli, hogy az Országgyűlés két héten belül megerősíti az amerikai-magyar vízummentességi egyezményt – reagált az államfő döntésére hétfői közleményében a minisztérium.

Az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium (IRM) és a Külügyminisztérium sajnálattal vette tudomásul az államfő döntését. A két minisztérium tanulmányozza az államfő megállapításait, és ennek megfelelő javaslatot tesz majd – olvasható a kommünikében.

Az amerikai fél továbbra is optimista, valószínűleg nem befolyásolja a magyar vízummentesség életbelépését, hogy Sólyom László államfő visszaküldte a parlamentnek az utolsó megállapodásról szóló törvényt – mondta Jan Krc, a budapesti amerikai nagykövetség sajtóattaséja hétfőn.

A bűnügyi adatok cseréjéről szóló megállapodást október 1-jén kötötte meg Magyarország és az Egyesült Államok. A parlament október 13-án ratifikálta az egyezményt. Az adatcsere-megállapodás az utolsó szükséges egyezmény ahhoz, hogy Magyarország csatlakozhasson a vízummentességi programhoz. George W. Bush amerikai elnök pénteken jelentette be, hogy újabb hét állam – köztük Magyarország – polgáraira kiterjesztik a vízummentes beutazás lehetőségét az Egyesült Államokba. Az MTI diplomáciai forrásokból úgy értesült, hogy a tervek szerint a magyarok november közepétől már vízummentesen utazhatnának az Egyesült Államokba.