Melyik államban döntsön a bíróság a válásról, ha a házaspárok különböző állampolgárságúak? Az Európai Parlament támogatta az Európai Bizottság új javaslatát, mely szabályozná az évente mintegy 170 ezer “nemzetközi válást” az Európai Unióban.

A “nemzetközi válásoknál” a jogi bizonytalanságok miatt sok esetben nem egyszerű eldönteni, melyik tagállam jogát kell alkalmazni a válás kimondása során. A harmadik országban élő uniós állampolgároknak ezen túl az is nehézséget okoz, hogy válásuk ügyében hatáskörrel rendelkező bíróságot találjanak, illetve hogy saját országukban is elismertessék a házasság felbontását. Az eredmény pedig gyakran az, hogy a “jobban értesült házastárs igyekszik a másikat megelőzve ahhoz a bírósághoz fordulni, amely az ő számára dönt kedvezőbben” – írja a jelentést készítő Evelyne Gebhardt (szocialista, német).

Melyik bíróságon?

Az Európai Bizottság javaslata – amelyet kedden, 522 igen, 89 nem, 35 tartózkodó szavazattal elfogadott az EP -, nem egy egységes uniós válási jogot hozna létre, hanem a jelenlegi, tagállamonként eltérő szabályokat harmonizálná. Egyes EU-országok ugyanis jelenleg nem teszik lehetővé, hogy a házaspárok megválasszák, melyik bíróság döntsön a válásukról, és melyik állam joga alapján.

A javaslat ezért lehetőséget nyújtana a “nemzetközi házaspárok” számára, hogy közösen kiválasszák mind az alkalmazandó jogot, mind az eljáró bíróságot.

“A házastársak megállapodhatnak abban, hogy a közöttük felmerülő, házasságfelbontással vagy különválással kapcsolatos eljárásban valamely tagállam bírósága vagy bíróságai rendelkeznek joghatósággal, feltéve, hogy szoros kötelék fűzi őket az említett tagállamhoz” – áll a szövegben.

A “szoros kötelék” olyan tagállamhoz fűzheti a házastársakat, amely területén valamelyiküknek szokásos tartózkodási helye van. Az illetékességet ezen kívül a házastársak legutolsó tartózkodási helye, vagy valamelyikük állampolgársága is megalapozhatja. Az EP-képviselők ehhez hozzátennék a házasságkötés helyét is, feltéve, hogy az így választott jogrendszer tiszteletben tartja az alapvető jogokat.

Tájékozódás az interneten

A parlament szerint a javaslatnak tartalmaznia kellene azt is, hogy a bíróság kiválasztása előtt mindkét fél kapjon részletes és alapos tájékoztatást arról, hogyan szabályozzák a válást az egyes tagállamok jogrendszerei. A képviselők azt szeretnék, ha az Európai Bizottság létrehozna egy internetes információs rendszert, “amelyben mindenki megtalálja a nemzeti és közösségi jogra vonatkozó naprakész információkat”.

A parlament biztosítaná, hogy a bíróság és az alkalmazandó jog kiválasztásánál a gyermekek érdeke semmiképpen ne sérüljön.

Megerősített együttműködés

A jogszabály teljes körű életbe lépéséhez az összes tagállam egyetértésére lenne szükség. Ez azonban egyelőre több tagállam ellenállása miatt is kétséges. Kilenc tagállam – köztük Magyarország (továbbá Ausztria, Franciaország, Görögország, Luxemburg, Olaszország, Románia, Spanyolország, Szlovénia) – ugyanakkor úgy nyilatkozott “megerősített együttműködés” keretében egymás között életbe léptetnék a közös szabályozást, akkor is, ha a többi tagállam ezt elvetné.

Jelentés: (A6-0361/2008) – A házassági ügyekben alkalmazandó jog

Javaslat: a Tanács rendelete a 2201/2003/EK rendeletnek a joghatóság tekintetében történő módosításáról és a házassági ügyekben alkalmazandó jogra vonatkozó szabályok bevezetéséről

Eljárás: konzultáció

Vita: 2008. október 20., hétfő

A jelentés szövege <http://www.europarl.europa.eu/sides/getDoc.do?…>