Nem Kaiser Ede követte el a móri bűncselekményt, a bíróság a móri vádpont vonatkozásában mellőzze a további bizonyítást – ezt indítványozta szerdán Kaiser Ede büntetőperében az ügyész a Fővárosi Bíróságon.

Hozzátette: ha a bizonyítást mellőzné a bíróság, a perújítási eljárás lényegesen leegyszerűsödne, és előbb be lehetne fejezni a pert.

Az ügyész nem vonta vissza a vádat és nem is kért felmentést Kaiser Edére, csak azt indítványozta, hogy a bíróság mondja ki: nem Kaiser követte el a nyolc halálos áldozatot követelő móri bankrablást 2002. május 9-én. Indoklása szerint részcselekményben nem lehet vádat ejteni, és az ő indítványa alapján a vád törvényi egysége nem bomlik fel, pusztán a több emberen elkövetett emberölést kell módosítani a Budaörsön elkövetett rablás miatt egy emberen elkövetett emberölési kísérletre. Ez alapján pedig nincs szükség külön felmentésre.

Dezső Antal, Kaiser Ede védője jogi csűrcsavarnak nevezte az ügyész által elmondottakat, azok álláspontja szerint csak arra jók, hogy az ügyészségnek ne kelljen kimondania: ejti a vádat Kaiser ellen.

A védő szerint a vád törvényi egysége már azzal felborul, hogy a több emberen elkövetett emberölés egy rendbeli emberölési kísérletre változik. Éppen ezért az ügyvéd véleménye az, hogy a bíróságnak felmentő rendelkezést kell hoznia a móri vádpont vonatkozásában. Dezső Antal szerint nem mellőzhető a bizonyítás sem, mert a perújítási eljárás teljes körű bizonyítást ír elő.

Azzal kapcsolatban, hogy az ügyész szerint a további bizonyítás mellőzésével lerövidülne az eljárás, a védő azt mondta: épp az ügyészség ült másfél évig a perújításon.

A felek közötti ellentmondással kapcsolatban a bíró közölte: arról a későbbiekben dönt. Ugyanakkor utalt arra, hogy Hajdú László ügyében is hasonló indítványt tett az ügyészség – vagyis ott sem ejtette a vádat és felmentést sem kért -, és ítéletében a bíróság mégis felmentette Hajdú Lászlót a móri vádpont alól, vagyis nem az ügyészség álláspontjával értett egyet.

Hajdú László ügyében ugyanaz a bíró hozott 17 év szabadságvesztést kiszabó, nem jogerős ítéletet szerdán, aki Kaiser perújítási eljárását is tárgyalja.