A rendőrség összesen 33 embert állított elő október 23-án – olvasható a Budapesti Rendőr-főkapitányság összegzésében.

A police.hu internetes oldalra feltett összesítés szerint ebből tíz embert a közbiztonságra különösen veszélyes eszközzel kapcsolatos szabálysértés, négyet jogszerű rendőri intézkedéssel szembeni engedetlenség miatt állítottak elő, de találtak négy körözött bűnözőt is az igazoltatások során.

Ezen kívül többek közt lopás, kábítószerrel, illetve lőfegyverrel, lőszerrel visszaélés, hivatalos személy elleni erőszak, tiltott önkényuralmi jelkép viselése, garázdaság, közveszélyokozás előkészülete, és visszaélés gyülekezési joggal is szerepelt az előállítási okok között.

A BRFK tájékoztatása szerint csütörtökön 71 rendezvény zajlott a fővárosban, melyek közül 32 kiemelt kockázatúnak minősült, ezeken rendkívüli esemény nem történt.