Lezárult az egyes büntetőjogszabályok módosításáról, valamint az emberi méltóság védelméről szóló törvényjavaslat részletes vitája hétfőn a parlamentben.

Salamon László (KDNP) egyebek között arról beszélt, hogy nem ért egyet a bejegyzett élettársi kapcsolat házassággal szemben, vagy más bejegyzett élettársi kapcsolattal szemben történő megkötésének bűncselekménnyé nyilvánításával. Véleménye szerint nincs olyan társadalmi veszélyessége ennek a magatartásnak, ami a büntetőjogi üldözést indokolttá tenné. Hozzátette: jelenleg is lehet a házasság mellett élettársi kapcsolatot létesíteni büntetlenül.

Bárándy Gergely (MSZP) közölte: ezt a vitát a bizottsági ülésen már lefolytatták Salamon Lászlóval. Mint mondta, részben éppen a házasság intézményének védelmében tartja szükségesnek, hogy a kettős házasság bűncselekménye kiegészüljön a szankcionálhatósággal, ha valaki bejegyzett élettársi kapcsolatot köt és utána házasságra lép valakivel.

Avarkeszi Dezső igazságügyi államtitkár zárszavában közölte: a kormány egyetért azzal, hogy indokolt egy új büntetés-végrehajtási kódex megalkotása. Hozzátette: bizonytalan abban, hogy ez mennyi időt venne igénybe, de javasolni fogja a kabinetnek, gondolják át, ez milyen módon valósítható meg.

Mint elhangzott, a kormány nem támogatja a bejegyzett élettársi intézmény elhagyásához kapcsolódó módosító javaslatokat. Avarkeszi Dezső szerint szerint a szabályozás a házasság intézményét is védi, amikor kiterjeszti a büntetőjogi szabályozást a kettős bejegyzett élettársi kapcsolatra, illetve a kettő variációjára.

A módosító javaslatokról következő ülésén határoz majd a Ház.

Az emberi méltóság védelméről szóló törvényjavaslat részletes vitájában nem volt képviselői hozzászólás.

Avarkeszi Dezső államtitkár hangsúlyozta, hogy a korábbi törvényjavaslatot megsemmisítő alkotmánybírósági határozat alapján olyan eljárási rendet alakít ki a törvényjavaslat, amely biztosítja a szóban forgó ügyek gyors, koncentrált ügyintézését.

A módosító javaslatokról a következő ülésen határoznak a képviselők.