A képviselők szavaznak többek között a Robin Hood-adóról, a közrend és igazságszolgáltatás védelme érdekében szükséges törvénymódosításokról és az emberi méltóságot sértő cselekményekkel kapcsolatos javaslatról.

Kétnapos ülés tart a jövő héten a Ház, de a napirenddel kapcsolatban több kérdést csak a házbizottság hétfői rendkívüli ülésén tisztáznak majd – erről Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke nyilatkozott pénteken a bizottság ülése után. A házelnök beszámolt arról, hogy az SZDSZ kezdeményezte: hétfőn legyen zárószavazás a költségvetési plafontörvényről. A szabad demokraták azt is kérték, hogy kerüljön napirendre a női kvóta bevezetéséről, valamint a családon belüli erőszak miatt alkalmazható távoltartásról szóló javaslatuk. A Fidesz levetetné a plenáris ülés napirendjéről a közbeszerzési törvény módosító javaslatainak szavazását, annak érdekében, hogy ezekről még egyeztetni tudjanak a frakciók.

A tervezett napirend szerint az Országgyűlés hétfőn szavaz többek között az úgynevezett Robin Hood-adóról, a közrend, valamint az igazságszolgáltatás működésének védelme érdekében szükséges törvénymódosításról, továbbá az ember méltóságát súlyosan sértő egyes magatartásokkal szembeni védelem érdekében szükséges jogérvényesítési eszközök biztosítását célzó jogszabályról.

A házbizottság ülésén egyetértés volt abban, hogy kezdjék el a szakértői kamaráról, a közpénzekből nyújtott támogatások átláthatóságáról, az MNB-ről, valamint az MFB-ről szóló törvény módosítására vonatkozó előterjesztés tárgyalását. Utóbbi megteremtené a lehetőséget, hogy a bank – a piaci elégtelenségek mérséklése érdekében – részt vegyen a gazdálkodó szervezetek és önkormányzatok részére éven túli lejáratú forgóeszköz hitelek és kölcsönök finanszírozásában.

Egyetértés volt abban is, hogy a részletes vitával folytatódjon az adatgyűjtési ügy körülményeit és az ügy kezelésének anomáliáit vizsgáló bizottság létrehozásáról szóló javaslat tárgyalása.

Hétfőn ismét napirendre kerül egy korábban leszavazott interpelláció bizottsági jelentése. Szili Katalin azt kérte az ügyrendi bizottságtól, hogy a hónap végéig tegyen ajánlást arra, miként kezelje a Ház, ha feltorlódnak ezek a jelentések. A frakciókhoz azzal fordult az Országgyűlés elnöke, hogy alakítsák ki álláspontjukat a Fidesz által kezdeményezett, a szlovákiai magyarellenes megnyilvánulásokról szóló politikai nyilatkozatról, amelynek tartalmát a kormánnyal is egyeztetni kell.