A Magyar Fejlesztési Bank (MFB) közvetlenül segíthetné a gazdákat a közraktározáshoz szükséges hitelekkel – mondta Herbály Imre (MSZP), az MFB-ről szóló törvény módosításával kapcsolatos önálló indítvány előadójaként, kedd délután a parlamentben.

Ennek érdekében Karsai József, Herbály Imre, Frankné Kovács Szilvia és Godó Lajos szocialista képviselők közös önálló indítványban javasolják a törvény módosítását. Herbály Imre közölte: remélik, hogy ehhez a pénzügyi kormányzat támogatását is megkapják.

Mint mondta, a törvényt kiegészítenék úgy, hogy a kormány határozata alapján – a piaci elégtelenségek mérséklése érdekében – a gazdálkodó szervezetek és önkormányzatok részére éven túli lejáratú forgóeszköz-hitelek és -kölcsönök finanszírozásában is részt vehessen az MFB.

Herbály Imre szerint ezzel a kiegészítéssel nem szakad meg az MFB-nek az a joga, hogy elsősorban fejlesztéseket finanszírozzon. De mindenképpen lehetőséget biztosít a kormányzat részére, hogy ha szükséges, a gazdák vagy az önkormányzatok segítéségére siessen.

Mint mondta, nem azért teszik ezt, hogy kivegyék a hitelezés lehetőségét a kereskedelmi bankok kezéből, sokkal inkább azért, hogy serkentsék a bankokat arra, hogy ezt a hitelt hívják le, és finanszírozzák ezeket a folyamatokat.

Herbály Imre szólt arról, hogy hiába sietett korábban az agrárkormányzat a közraktározásról szóló törvénnyel a gazdák segítségére, ez a lépés nem igazán hozta meg a várt sikert, jelentősen nyomott árak alakultak ki a gabonapiacon. Nehezítette a helyzetet az is, hogy a pénzpiacon is zavar következett be, a bankok óvatosabbá váltak.

A kormány összességében támogatja a Magyar Fejlesztési Bankról (MFB) szóló törvény módosítását, mert érti, hogy a nehéz pénzügyi helyzetben a gazdák segítségére kell lenni – mondta Keller László, a Pénzügyminisztérium államtitkára.

Megjegyezte ugyanakkor, az MFB alapvető profilja továbbra is a fejlesztések, beruházások támogatása, éppen ezért nem lehetséges, hogy a bank kompetenciájába helyezzék azt a döntést, kihelyez-e ilyen hitelt. Ezt a kormánynál kell kérelmezni.

Karsai József (MSZP), a javaslat egyik előterjesztője elmondta: az országgyűlési képviselőknek is meg kell fontolniuk, hogy a fáraó már ötezer évvel ezelőtt tudta, mit kezdjen a többletterméssel. Nem eladni kell, vagy odaadni offshore cégeknek – hangsúlyozta a politikus.

Magyarországon most minden kereskedő arra vár, hogy a termelő tárolja a takarmányt, ő pedig csak két hétre elegendőt vásárol meg belőle – fejtette ki Karsai József. Hangsúlyozta, hogy magyar közraktárra lenne szükség.

“Amikor válságról beszélünk, akkor a meglévő értékeinket kell megvédeni” – mondta még.

Demendi László (szintén MSZP) arról szólt, hogy a pénzpiaci válság miatt a kereskedelmi bankok politikájában olyan változások következtek be, amelyek eredményeképpen egyre kevesebb pénz jelenik meg a gabonapiacon. Hozzáfűzte: ennek egyenes következménye lett, hogy a térségben Magyarországon a legolcsóbb a kukorica.

Ékes József (Fidesz) a hazai termékek piacának védelmére hívta fel a figyelmet felszólalásában. Azt kérte, szigorú elvekkel segítsék, hogy ne a spekulánsok vásárolják fel a piacot.

Karsai Péter, az MDF képviselője elmondta: pártja támogatja a javaslatot. Szerinte ezzel az előterjesztéssel egy akut problémát MFB-ről szóló törvény módosítása megteremti a lehetőséget a fejleslehet kezelni, ugyanakkor a következő évek földművelésügyi politikájában komolyabban át kell gondolni az ilyen, szinte megoldhatatlannak tűnő problémákat. Ezzel a javaslattal a “kvázi intervenciót” oldjuk meg – fűzte hozzá.

Az előterjesztők nevében Herbály Imre (MSZP) úgy összegzett, hogy minden kérdésre kell egy olyan választ adni, ami biztonságot ad az agrárgazdaságnak és az egész országnak, hiszen az agrárium elsősorban az ország ellátásáért dolgozik.

Az ülést vezető Áder János az általános vitát lezárta. Mivel módosító indítvány nem érkezett a javaslathoz, elfogadásáról a következő ülésen dönthetnek.

A szocialista képviselők által benyújtott, az MFB-ről szóló törvény módosítása megteremti a lehetőséget a fejlesztési bank számára, hogy a kormány határozata alapján – a piaci elégtelenségek mérséklése érdekében – részt vegyen a gazdálkodó szervezetek és önkormányzatok részére éven túli lejáratú forgóeszköz-hitelek és kölcsönök finanszírozásában.