A Legfelsőbb Bíróság (LB) bíráinak kétharmada csatlakozott ahhoz az aláírásgyűjtéshez, amelynek célja, hogy ők is véleményezhessék az elnökhelyettesi pályázatokat – tudatta a Magyar Bírói Egyesület az MTI-vel kedden.

“Törvény előírása alapján valamennyi bíró és valamennyi szintű bírósági vezető kinevezését előzetesen bírói testület (összbírói értekezlet, bírói tanács) véleménynyilvánításának kell megelőznie. Az egyetlen kivétel a Legfelsőbb Bíróság elnökhelyettesének a tisztsége” – tartalmazza az egyesület közleménye.

A Legfelsőbb Bíróságon november 12-én aláírásgyűjtés kezdődött azért, hogy a LB teljes ülése véleményezhesse az elnökhelyettesi pályázatokat.

“Ez a demokratikus eljárás teszi lehetővé, hogy a Legfelsőbb Bíróság bíráinak álláspontját mind a javaslattevő elnök, mind az Országos Igazságszolgáltatási Tanács, és a kinevező köztársasági elnök is figyelembe veheti” – áll a közleményben, amely szerint a kezdeményezést már a legfelsőbb bírósági bírák kétharmada aláírta.