A Magyar Televízió (MTV) törvényes működésének harminc napon belüli helyreállítására szólította fel a közmédiumot felügyelő közalapítvány kuratóriumát a cégbíróságként eljáró Fővárosi Bíróság.

Az MTI birtokába jutott végzésben az olvasható, hogy az eljárást a Legfőbb Ügyészség kezdeményezte, arra hivatkozva: a Magyar Televízió Zrt. vezető tisztségviselőjének megbízatása 2008. március 4-én lejárt, a kuratórium pedig a médiatörvényben foglalt kötelességét megszegve a mai napig nem választott új elnököt, “így a társaságnak jelenleg nincs vezető tisztségviselője”.

A végzés ellen – amelyet a kuratórium november 21-én kapott kézhez – a kézbesítéstől számított 15 napon belül lehet fellebbezni.

A bíróság felhívta a cég figyelmét arra: ha a megadott határidőig nem tesz eleget a végzésben foglaltaknak, akkor – újabb eljárásban – mind a céget, mind annak vezető tisztségviselőjét maximum tízmillió forintos bírsággal sújthatja, “és ha a törvényes működés nem áll helyre, a céget megszűntnek nyilváníthatja”.