December elsejétől számos vámmenetes termékből az eddigi mennyiség kétszeresével léphetik át az EU-ba érkező utazók a határt, melynek nyomán a tagállamok jelentős adminisztrációs terheket spórolhatnak meg – jelentette be hétfőn az Európai Bizottság.

Decembertől az eddigi 175 euró helyett 430 euró készpénz lehet a hajón és repülőn Európába érkezőknél, valamint 300 euró a szárazföldön és belső vízi útvonalakon, mely új szabályozás figyelembe veszi azon tagállamok speciális helyzetét, melyekben az uniós átlagnál jelentősen alacsonyabbak a fizetések – áll Kovács László adó- és vámügyi biztos közleményében. Emellett mától eltörlik a parfümökre, illatszerekre, kávéra és teára vonatkozó eddigi mennyiségi korlátozásokat, a borokra az eddigi 2 liter helyett 4 literre emelik a legnagyobb behozható mennyiséget, a sörökét 16 literben maximalizálják.

Cigarettára vonatkozóan a tagállamoknak a Bizottság lehetőséget adott rá, hogy az egészségügyi szabályozásuk támogatása miatt saját korlátozást vezessenek be. Ennek ellenére 14 tagállamban 200 szálban maximalizálták a behozható mennyiséget, többek közt Belgiumban, Németországban, Ausztriában és Csehországban. Kovács László szóvivője Magyarország kapcsán a BruxInfónak elmondta, hogy a magyar kormány repterekre meghagyta ugyan a 200 szálas limitet, a szárazföldi határainkon Magyarországra érkezők esetében – elsősorban a kelet-európai cigarettacsempészet miatt – 40 szálra redukálta a behozható mennyiséget.

A Bizottság tájékoztatása szerint az új szabályok érvényesek az EU adózási szabályozása alá eső területekre, így többek közt a Kanári-szigetekről, a Csatorna-szigetekről, a tengerentúli francia területekről, az Aland szigetekről és Gibraltárból érkezőkre is. Kovács László szerint az eddigi szabályok – melyek közül sok 1969-ben lépett életbe – nem reflektáltak már a valóságra. A Bizottság szerint a vámmentes termékekre vonatkozó szabályok módosítása nyomán a tagállamok vámhatóságai jelenetős adminisztratív költségmegtakarítást érhetnek el, a kistételű import termékekre vonatkozó illetékek és adók elmaradásával.