Jövő hétfőn, titkos szavazással döntenek a képviselők a Legfelsőbb Bíróság elnökjelöltéről – jelentette be Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke a házbizottság csütörtöki ülése után.

Ha a főbíró-választás eredményes – ehhez a képviselők kétharmadának igen szavazatára van szükség -, akkor még hétfőn sor kerülhet a Legfelsőbb Bíróság elnökének eskütételére. Sólyom László köztársasági elnök Havasiné Orbán Máriát jelölte főbírónak.

Hétfőn mintegy hatórás szavazás vár a képviselőkre – közölte Szili Katalin. A parlament többek között dönt a jövő évi költségvetéshez benyújtott, a fejezeteken belüli átcsoportosítást kezdeményező kapcsolódó módosító indítványokról és az úgynevezett bankmentőcsomaghoz benyújtott módosító indítványokról is.

A keddi ülésnapon egy csomagban tárgyalja a Ház a korábban leszavazott interpellációkról szóló bizottsági jelentéseket, amelyek elfogadásáról a parlamenti ez évi utolsó ülésnapján, december 15-én döntenek.

Szili Katalin elmondta: a házbizottság ülésén az SZDSZ azt kérte a frakcióktól, hogy jövő csütörtökig tegyenek javaslatot az adatgyűjtési ügyben felálló vizsgálóbizottság tagjaira. A bizottság azonban valószínűleg csak jövőre tudja elkezdeni munkáját, hiszen tagjait át kell világítani. Ha olyan képviselőket jelölnek a frakciók, akiket már korábban átvilágítottak, akkor elképzelhető a december 15-iki munkakezdés is.

Hétfőn az Interparlamentáris Unió (IPU) közgyűlésével kezdődik a plenáris ülés, majd Szili Katalin házelnök Antall József miniszterelnök halálának 15. évfordulójáról emlékezik meg.