A Legfelsőbb Bíróság elnökjelöltjéről szavaz ma az Országgyűlés és dönt a 2009-es költségvetéshez benyújtott kapcsolódó módosító indítványokról is.

Sólyom László köztársasági elnök Havasiné Orbán Máriát, a Győri Ítélőtábla elnökét jelölte a Legfelsőbb Bíróság elnökének. Az államfőnek azért kellett ismét főbírót jelölnie, mert az Országgyűlés idén május 26-án nem választotta meg előző jelöltjét, Baka Andrást.

A parlamenti szavazáson várhatóan a Fidesz, a KDNP és az SZDSZ is igennel fog szavazni. AZ MSZP és az MDF ma alakítja ki álláspontját. A szocialisták valószínűleg lelkiismereti szavazást rendelnek el.

Az Országgyűlésnek kétharmados többséggel kell döntenie a jelöltről.

Dönthetnek az önkormányzati bizottság által beterjesztett, a közigazgatási hivatalokkal összefüggő egyes törvények módosításáról szóló törvényjavaslatról, amellyel a Ház eleget tenne az Alkotmánybíróság által szabott jogalkotási kötelezettségnek, és bár nem mondaná ki a közigazgatási hivatalok regionális működését, ezt – a mindenkori kormány döntésétől függően – a gyakorlatban lehetővé tenné.

A 2009-es költségvetéshez több mint száz kapcsolódó módosító javaslatot nyújtottak be a képviselők.