Újabb hat évre, 2009. január 1-jétől 2014. december 31-ig nevezte ki a Szegedi Ítélőtábla elnökévé dr. Heidrich Gábort az Országos Igazságszolgáltatási Tanács (OIT).

Dr. Heidrich Gábor, aki korábban több mint tíz éven át a Csongrád Megyei Bíróság elnöke volt, 2003. január 1-je óta tölti be az ítélőtábla elnöki funkciót. Ekkor Magyarországon – több mint ötven év elteltével – ismét létrehozták az ítélőtáblákat. Abban az évben három táblabíróság megszervezése kezdődött el, a fővárosi és a pécsi ítélőtábla mellett a szegedi jött létre, amelynek illetékességi területéhez előbb négy megye (Bács-Kiskun, Békés, Csongrád, Jász-Nagykun-Szolnok) tartozott. A Debreceni és Győri Ítélőtábla felállítása óta a Szegedi Ítélőtábla a Csongrád, a Békés és a Bács-Kiskun Megyei Bíróság fellebbviteli bíróságaként működik.

Az OIT döntést hozott az elnökhelyettes személyéről is. Erre a posztra, szintén hat évre, dr. Kasza Ferencet nevezték ki, aki a Szegedi Ítélőtábla megalakulása óta a táblabíróság elnökhelyettese, míg azt megelőzően Csongrád Megyei Bíróság elnökhelyetteseként dolgozott.