A Fővárosi Közgyűlés csütörtöki ülésén az MSZP, az SZDSZ és az MDF képviselőinek szavazataival elfogadta Budapest teherforgalmi stratégiáját és az ahhoz kapcsolódó rendeletet.

Eszerint január 1-jétől az egész város területe teherforgalmi korlátozás alá esik, az átmenő teherforgalomnak pedig az M0-ás körgyűrűt kell használnia.

Mivel azonban az M0-ás autóút 10-es és 11-es út közötti szakasza még nem épült meg, a tehergépjárművek használhatják az M3-as autópálya bevezető szakaszát, a Hungária és a Róbert Károly körutat, valamint több óbudai utat; ez utóbbi ellen a III. kerület korábban többször is tiltakozott.

Az előterjesztő Hagyó Miklós (MSZP) főpolgármester-helyettes több módosító indítványt is befogadott, köztük több ellenzéki javaslatot is. Eszerint például a X., a XIII., a XVI. és a XXII. kerületben változik a forgalom-terhelés területi korlátozásának a határa.

A közgyűlés MSZP-SZDSZ többsége ugyanakkor nem fogadta be például a III. és a XII. kerületi korlátozásra vonatkozó módosító indítványokat.

Demszky Gábor (SZDSZ) főpolgármester korábban azt hangoztatta: a koncepció leglényegesebb eleme, hogy 2009. január 1-jével a legerőteljesebben légszennyező nehéz gépjárműveket kitiltsák Budapestről, és az átmenő forgalmat az M0-s körgyűrű használatára kötelezzék.

A korlátozás alól kivételt jelent az M3-as autópálya bevezető szakasza, a Hungária körút–Róbert Károly körút–Árpád híd–Vörösvári út–Bécsi út, valamint a Batthyány utca–Rákóczi utca–Szentendrei út–Vörösvári út–Bécsi út vonala az M0-s körgyűrű 10-es és 11-es út közötti szakaszának megépítéséig.

Óbuda-Békásmegyer önkormányzata korábban többször tiltakozott az utóbbi útszakasz felszabadítása ellen, többek között Aquincum védelme miatt. Mint közölték, elfogadhatatlannak tartják a 11-es főút fővárosi szakaszának megnyitását a 12 tonnánál nehezebb tehergépjármű-forgalom előtt.

A rendelettervezet álláspontjuk szerint a történelmi értékek védelmének elvével ellentétben nem veszi figyelembe, hogy az útvonal a főváros legjelentősebb római kori régészeti területén megy keresztül. Óbuda-Békásmegyer továbbá szorgalmazta azt is, hogy a 10-es és 11-es főutakat összekötő M0-ás szakasz megépítésére a lehető leghamarabb kerüljön sor.