Megváltoztatta a Fővárosi Bíróság a korábbi elsőfokú ítéletet, és elutasította a Lát-Kép Egyesület keresetét, amelyben azt kérte a civil szervezet, hogy a bíróság kötelezze a Centrum Parkoló Rendszer Kft-t a parkolási bevételekkel kapcsolatos adatok kiadására. A jogi képviseletet a TASZ nyújtotta.

A TASZ jogásza a perben azzal érvelt, hogy az önkormányzati tulajdon üzemeltetése, így a parkolási díjak szedése is közfeladat, és főszabály szerint közfeladat ellátásával kapcsolatos bevétel, kiadás nyilvános adatnak minősül. A parkolási társaság adatai közérdekűek, lényegtelen, hogy milyen köztes szervezeteken, gazdasági társaságokon keresztül történik. Ezért szerették volna megtudni egyebek mellett azt is, mennyit kapnak vissza az adófizetők a parkolási díjakból, például fejlesztés formájában.

A Centrum Parkoló Rendszer Kft. jogi képviselője arra hivatkozott: a Kft. nem is ismeri az önkormányzati felhasználással kapcsolatos adatokat, annak vonatkozásában nem adatkezelő. Sőt, az önkormányzat felé továbbított pénzösszegekről sincsen tudomása, mert a Centrum Parkoló Rendszer Kft. nem azonos a Centrum Parkoló Kft.-vel. (Utóbbi a Centrum Parkolási Rendszer Kft. kizárólagos tulajdonosa.)

A bíró az elutasító jogerős ítélet indoklásakor kiemelte: a bíróság nem kívánja elvitatni a közvélemény jogát arra, hogy a közérdekű adatokat megismerje, de ebben az esetben – mondta ki a Fővárosi Bíróság tanácsa az elsőfokú ítélettel ellentétben – túlzottan általános volt az adatigénylés, az adatkérésnek konkrétabbnak, pontosabbnak kell lennie. A Lát-Kép Egyesület nem jelölte meg egzakt módon, hogy melyik önkormányzat milyen adatára kíváncsi. Az eredeti adatigénylő levelet a peres eljárásban már nem lehet pontosítani.

Az ügy érdekessége, hogy a tárgyalás elején a Centrum Parkoló Rendszer Kft. jogi képviselője eredmény-kimutatást és éves mérleget tartalmazó dokumentumokat adott át a felperesnek, így ezek elemzése után többet tudhat.