A Kormányülésekről készült dokumentumok közérdekű adatok – ezt mondta ki az Ítélőtábla tegnap (2009. január 20.) hozott döntésében, mellyel helybehagyta a Fővárosi Bíróság elsőfokú ítéletét.

A TASZ 2008. februárjában fordult a Miniszterelnöki Hivatalhoz (MEH) közérdekű adatigényléssel, melyben a 2007. év augusztus és szeptember hónapokban tartott kormányülések összefoglalóit és azok mellékleteit, továbbá az egyik ülésről készült hangfelvételt kérte. A MEH elutasította az igényt arra hivatkozva, hogy az összefoglalók államtitoknak minősülnek, a mellékletek pedig döntés megalapozását szolgáló adatok, így nyilvánosságkorlátozás alá esnek. A TASZ keresetében kérte a bíróságot, hogy kötelezze a Miniszterelnöki Hivatalt az adatok kiadására. A MEH az eljárás során a mellékletek egy jelentős részét önként kiadta a TASZ részére.

Az ügyben a Fővárosi Ítélőtábla tegnap hozott ítéletet. A jogerős ítélet alapján az összefoglalók és azok mellékletei közérdekű adatok, amelyek megismerésére minden állampolgár jogosult. Az Ítélőtábla egyetértett az elsőfokú bíróság azon indoklásával, hogy a Kormány működésének megismeréséhez fűződő közérdek áll szemben az állam azon legitim érdekével, hogy bizonyos információkat elzárjon a nyilvánosság elöl. Főszabályként azonban a nyilvánosságnak kell érvényesülnie, és nem fogadható el, hogy a kormány egész adathalmazokat államtitokká minősítsen. Az adatvédelmi törvény lehetővé teszi, hogy a közérdekű adatot tartalmazó dokumentum igénylő által meg nem ismerhető részeit felismerhetetlenné téve teljesítsék az adat kiadását. Ennek megfelelően az összefoglalóknak és mellékleteinek meg nem ismerhető részeit kitakarva kell az alperesnek kiadnia. Az államtitokká minősítés indokoltágának felülvizsgálatára nem került sor az eljárás folyamán, annak ellenére, hogy azt a TASZ több alkalommal is indítványozta.

A kormányülésről készült hangfelvételek nyilvánossága a mindenkori miniszterelnök döntési jogkörébe tartozik. A bíróság ezt a szabályt megengedhető kivételnek tekintette a nyilvánosságot biztosító főszabály alól, ezért a TASZ kereseti kérelmét ebben a részben elutasította. A TASZ továbbra is úgy gondolja, hogy a kormányfőnek biztosított mérlegelési jogkör alkotmányossági aggályokat vet fel.