Az Alkotmánybíróság keddi teljes ülésén foglalkozik a tisztességtelen piaci magatartás és a versenykorlátozás tilalmáról szóló 1996. évi LVII. törvény 36. § (6) bekezdésének, valamint a 78. § (8) bekezdésének alkotmányosságával.

A testület elé kerül az Országos Választási Bizottság 328/2008. OVB határozata ellen benyújtott kifogás. Az OVB megtagadta a dr. Ádám Attila által a Magyar Polgári Demokráciáért Alapítvány képviseletében benyújtott országos népi kezdeményezés aláírásgyűjtő ívének hitelesítését. Az íven szereplő kérdés: „Kezdeményezzük a vonatkozó törvények olyan tartalmú módosítását, hogy a forgalomképtelennek illetve korlátozottan forgalomképesnek minősített kizárólagos állami vagyonba tartozó vagyonelemek ilyen minősítésének megváltoztatásához, valamint azok hasznosításához, elidegenítéséhez és megterheléséhez az országgyűlési képviselők kétharmadának szavazatával meghozott előzetes jóváhagyó parlamenti döntés legyen szükséges.”

Szó lesz a földgáz díjának megállapításáról szóló – 2000. VII. 1. és 2000. XI. 2. között hatályos – 11/1999. (III. 19.) GM rendelet 1. számú melléklete alkotmányellenességének vizsgálata tárgyában készült határozattervezetről.

Tárgyalnak az ügyészségi szolgálati viszonyról és az ügyészségi adatkezelésről szóló 1994. évi LXXX. törvény 54. § (1) bekezdése első mondatának alkotmányosságáról.

Napirendre kerül a házasságról, a családról és a gyámságról szóló 1952. évi IV. törvény 92. § hivatkozott szövegrésze, valamint az (5) és (6) bekezdése alkotmányellenességének vizsgálata tárgyában készült határozattervezet.

Megvitatják a tisztességtelen piaci magatartás és a versenykorlátozás tilalmáról szóló 1996. évi LVII. törvény 36. § (6) bekezdése, valamint a 78. § (8) bekezdése alkotmányellenességének vizsgálata tárgyában készült határozattervezetet.

Folytatják a fegyveres szervek hivatásos állományú tagjának szolgálati idejébe a szakmunkásképzést folytató szakközépiskolákban töltött tanulmányi idő beszámításáról szóló 4/2007. Közigazgatási-polgári jogegységi határozat alkotmányossági izsgálatát.

Határozat készül a polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény 260. § (1) bekezdés a) pontjának és (2) bekezdésének, továbbá a 219. § (1) bekezdés d) pontjának és a 225. § (1) bekezdésének alkotmányosságával összefüggésben.

Napirenden lesz az Országos Választási Bizottság 231/2008. (VII. 16.) OVB határozata ellen benyújtott kifogás. Az OVB hitelesítette a Vona Gábor elnök által a Jobbik Magyarországért Mozgalom képviseletében benyújtott országos népszavazási kezdeményezés aláírásgyűjtő ívének mintapéldányát. Az íven szereplő kérdés: „Egyetért-e azzal, hogy a közoktatási törvény tegye lehetővé a súlyos fegyelmi vétséget elkövető tanköteles tanuló intézményből történő kizárását?”

Megkérdőjelezték a közúti közlekedésről szóló 1988. évi I. törvény 15. § (3) bekezdésének alkotmányosságát.

A teljes ülés végén három végzéstervezetről is tárgyalnak.

A teljes ülések napirendje megtalálható az Alkotmánybíróság honlapján