Nem új médiatörvényt kellene írni, hanem a hatályos jogszabályt kellene módosítani, de úgy, hogy abban benne maradjon a civil kontroll rendszere – hangsúlyozta a Közszolgálati Műsorszolgáltatók Társadalmi Kurátorai Egyesületének (KÖZTE) elnöke a szervezet csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján.

A civilek most hatályos, egy esztendőnyi mandátuma nem elégséges arra, hogy átlássák az adott közmédium ügyeit, és “folyamatos, egyöntetű” munkát fejtsenek ki – mondta Kopeczky Lajos, aki szerint éppen ezért volna szükség arra, hogy kétévente töltsék be ezeket a posztokat.

A Duna Televíziót felügyelő közalapítványban tevékenykedő Pós Péter arról beszélt, nem a civil, hanem a pártkontrollt kellene megszüntetni a három közmédium felett; utalt arra, hogy a kuratóriumok elnökségét a parlament választja.

“Húsz éve nem volt ilyen brutális visszalépés az előző rendszer hatalomgyakorlása irányába, mint most” – fogalmazott.

Felvetette, hogy e változat elfogadása esetén az államfőnek sokkal több indoka volna előzetes normakontrollt kérni, mint annak a médiatörvény-módosításnak a kapcsán, amelyet az óév utolsó napjaiban utalt aláírás előtt az alkotmánybírósághoz.