A prostituáltakkal szembeni diszkrimináció csökkentéséért indított programot a Magyarországi Prostituáltak Érdekvédelmi Egyesülete.

Fő céljuk, hogy a prostituáltakkal szemben is érvényesítsék az egyenlő bánásmód elvét, és érzékenyebbé tegyék a társadalmat a problémával kapcsolatban – mondta Juhász Szabolcs, a projekt menedzsere szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.

A program keretében az eddig csak Budapesten működő jogsegélyhálózatot vidéki városokra is kiterjesztik, továbbá kutatást indítanak, hogy feltárják a magyarországi prostituáltakkal szembeni lakossági, illetve hatósági beállítódásokat.

Juhász Szabolcs szerint a kutatás eredményeként lehetőség nyílik majd arra, hogy megítéljék, “mennyire toleráns a közvélemény a prostituáltakat sújtó diszkriminációval kapcsolatban”.

A program eredményeit eljuttatják az illetékes állami szervekhez és az Egyenlő Bánásmód Hatósághoz is.

A tájékoztatón Földi Ágnes, a Magyarországi Prostituáltak Érdekvédelmi Egyesületének elnöke elmondta: a közelmúltban indult projektnek Nyíregyházán már megmutatkozott a haszna, amikor egy 150 napos elzárásra ítélt, ötgyermekes prostituáltnak – az egyesület jogsegélyhálózatának segítségével – felfüggesztették az ítéletét.

Földi Ágnes hozzátette: “ezek a példák mutatják, hogy mekkora szükség van a jogsegély-szolgálatra, hiszen a lányok az ilyen ügyeket egyedül nem tudják elintézni”.