Gyakorlatilag megszűnik a 13. havi nyugdíj, a 2009-ben nyugdíjba lépők már nem kapják meg ezt a juttatást – közölte Szűcs Erika szociális és munkaügyi miniszter a kormányszóvivői tájékoztatón kedden.

A szakminiszter a kabinet szociális- és nyugdíjrendszert érintő terveit ismertetve elmondta: a kormány komoly beavatkozást tervez a nyugdíjrendszerben, hogy a ma nyugdíjasai egy elhúzódó válság miatt se kerüljenek nehezebb helyzetbe, illetve, hogy a jövő nyugdíjasai számára fenntartható nyugdíjrendszer jöjjön létre. Hozzátette: ezért változnának meg a svájci indexálás arányai (jelenleg az éves nyugdíjemelést 50 százalékban a fogyasztói árak, 50 százalékban a nettó átlagkereset növekedése határozza meg), ezért építik be a 13. havi nyugdíjat a mai nyugdíjakba, és emelkedne 2016-tól fokozatosan a nyugdíjkorhatár.

A 13. havi nyugdíj intézménye gyakorlatilag megszűnik, de azok a nyugdíjasok, akik kapták ezt a juttatást, viszik magukkal, havi nyugdíjukba egy tizenketted része beépül – mondta Szűcs Erika kérdésre válaszolva. Hozzátette: a 2009-ben nyugdíjba vonulók már nem kapnak 13. havi nyugdíjat, a jelenlegi nyugdíjasok közül pedig csak a 62 éven felüliek számíthatnak a maximum 80 ezer forint értékű 13. havi nyugdíj beépítésére.

A szociális rendszer átalakításának célja a foglalkoztatás bővítése és a legális foglalkoztatás ösztönzése – fogalmazott Szűcs Erika. Hozzátette: a rászorultsági ellátásokat nem kívánják alapvetően szűkíteni, a javasolt változtatások a rendszer átláthatóságát szolgálják.

A szakminiszter szerint ténylegesen 2010-től működhetne a szociális számla, ekkor kezdődhet az államkincstár és az egészségbiztosítás kifizetéseinek, 2011-ben pedig az önkormányzatok által folyósított rászorultsági alapú ellátások kifizetéseinek nyilvántartása.

A szociális számla segítségével nyomon következő lesz, hogy egy-egy magyar állampolgárhoz milyen nagyságrendű szociális támogatás kerül, ezzel célzottabbá tehető a rendszer – közölte a szociális miniszter.

Szűcs Erika a családi pótlékot érintő változások kapcsán kiemelte: továbbra is mindenki részesül ebben a támogatásban, azt azonban az adórendszerhez illesztik, ezzel célzottabbá téve a támogatást.

A szaktárca olyan törvénymódosítást is kezdeményez, amellyel lehetővé válik, hogy a gyermek 14 éves koráig a családi pótlék 50 százaléka átalakulhat természetbeni juttatássá, ha a “család nem funkcionál megfelelően”. A gyermekek 14-18 éves kora között képzési támogatássá alakul a családi pótlék.

A szociális miniszter elmondta: a gyed esetében egy szabály változik, eszerint az igénybevételéhez szükséges biztosítotti jogviszony 12 hónapra nő.