Az ügyészség indítványozta az M7-es építése körüli korrupciós ügy érintettjeinek előzetes letartóztatását. Az indítványról a bíróságnak kell döntenie. A két vállalkozót 8 milliós kenőpénz-ügy miatt vették őrizetbe vasárnap.

Előzetes letartóztatását indítványozta hétfőn az ügyészség annak a két vállalkozónak, akik a rendőrség gyanúja szerint kenőpénzt adtak, illetve fogadtak el az M7-es autópálya építése kapcsán – mondta Borbély Zoltán, a Fővárosi Főügyészség szóvivője. Az indítványról a bíróság dönt. Az M7-es autópálya építésében korábban részt vevő egyik vállalkozás tagjának, P.Csabának a rendőrség gyanúja szerint 8 millió forintot adott T. Csaba, hogy cége megkapjon egy nagy haszonnal kecsegtető munkát.

A Magyar Autópálya-építő Konzorcium szeptember 1-jén tett feljelentést az ügyben. A cég augusztus közepén jutott olyan szóbeli és írásbeli bizonyítékokhoz, amelyek alapján megtette a feljelentést. Az őrizetbe vételt leginkább megalapozó dokumentum egy olyan fénymásolt lap, amely a szóban forgó 8 millió forint átadásáról szól. Garamvölgyi László, az ORFK szóvivője korábban azt mondta, hogy a szombat esti feljelentés után nem sokkal 20 tanút hallgattak ki. Ezután vették őrizetbe vasárnap reggel a két vállalkozót. Az MTI információi szerint a korrupciós ügyben érintett lehet a KÖRÉP Kft. is. A cég az [origo] megkeresésére nem kívánt reagálni. P. Csaba panasszal élt az őrizetbe vétel ellen.