A várható élettartam emelkedése miatt a nyugdíjkorhatár 2016 és 2027 között fokozatosan 62-ről 65 évre emelkedik – áll a kormány nyugdíjreform-javaslatában, amelyet kedden általános vitára alkalmasnak talált a parlament szociális bizottsága.

Általános vitára alkalmasnak ítélte a kormány nyugdíjreform-javaslatát az országgyűlés ifjúsági, szociális és családügyi bizottsága kedden. A testület tíz igen, nyolc nem szavazattal és egy tartózkodással döntött erről.

Fokozatosan emelkedik a nyugdíjkorhatár

Varga Ágnes, a Szociális és Munkaügyi Minisztérium főosztályvezető-helyettese a bizottságot arról tájékoztatta, hogy a javaslat szerint nyugdíjkorhatár fokozatosan emelkedik – a várható élettartam növekedése miatt – 2016-tól 2027-ig, a jelenlegi 62 éves szintről 65 évre. Ez évente négyhónapos emelkedést jelentene, és az 1962-ben születettek lennének az elsők, akik 65 évesen mehetnek nyugdíjba.

Változna a nyugdíjak emelésének rendszere is. Ez jelenleg ötven százalékban az árak emelkedésétől, ötven százalékban a nettó keresetkiáramlás növekedésétől függ. Ez a következő években jobban kötődne a fogyasztói árak alakulásához. A javasolt technika szerint ez fokozott védelmet biztosítana a nyugdíjak értékállóságának, azaz amikor nem növekednek, sőt csökkennek a nettó reálkeresetek, akkor is emelkedni fognak a nyugdíjak.

Abban az esetben, ha a társadalomnak van olyan gazdasági eredménye, amit az aktívak meg tudnak osztani az idős inaktívakkal, akkor ennek a szerepe megmutatkozna a nyugdíjak emelkedésében is – fogalmazott Varga Ágnes.

Beépül a havi nyugdíjba a 13. havi juttatás

Ugyancsak változna a 13. havi nyugdíj rendszere. Eszerint a 13. havi nyugdíj 2010-től a 2009. évi szinten – az évi 80 ezer forintos összeghatár alkalmazásával – beépül a havi nyugellátásba, de csak azoknál, akik 2009 novemberében részesültek 13. havi nyugdíjban. Az ezen időpont után nyugdíjba vonulók nem lennének jogosultak a 13. havi nyugdíjra.

Az ülésen Szeremi Lászlóné, a nyugdíjbiztosítási ellenőrző testület elnöke a testület 2007. évi munkájáról adott tájékoztatót. Elmondta, hogy abban az évben az alap pozitív szaldóval zárt, 208 millió forintos szufficit keletkezett úgy, hogy az államnak mintegy ötmilliárd forinttal kevesebbet kellett átutalnia ide.