Az Internet Szolgáltatók Tanácsa Tanácsadó Testületének állásfoglalása szerint a lapom.hu, valamint a startüzlet.hu domain-nevek delegálhatóak.

A Tanácsadó Testület 06/2009. (III. 20.) sz. Állásfoglalásaa lapom.hu regisztrációjával kapcsolatosan bejelentett panasz (785/2009. sz. ügy) tárgyában:

A Tanácsadó Testület előtt 785/2009. számon bejelentett panaszt a Testület a Szervezeti és Eljárási Szabályzat (SZESZ) szerinti rendben megtárgyalta, majd 2009. március 20-i ülésén 5 tag jelenlétében, az SZESZ szerinti szavazási rendben, 1 tag tartózkodása mellett 4 tag “igen” szavazatával, különvélemény csatolásának igénye nélkül, elfogadta a Tanácsadó Testület többségi véleményét kifejező jelen eseti Állásfoglalást.

A domain név Simó István részére delegálandó.

Indokolás:

A lapom.hu domain név iránt Simó István 2008. december 7. napján nyújtott be prioritás nélküli igénylést. Az igényléssel szemben a Sanoma Budapest Zrt (a továbbiakban: Sanoma), Szabó György vezérigazgató útján élt panasszal, és az igény jogellenességére illetőleg megtévesztő voltára tekintettel kérte az igény teljesíthetetlenségének, illetve a Sanoma domain névre vonatkozó regisztrációs igénye teljesíthetőségének megállapítását.

Kifogásában a Sanoma előadta, hogy 2001-ben indította el a Lap.hu mozgalmat, amelynek keretében a Lap.hu domain név alá regisztrált tetszőleges aldomain (pl. xy.lap.hu) alatt bárki indíthat egy adott témához kapcsolódó linkgyűjteményt. A fentiek folytán mind a Startlap, mind a lap.hu megjelölések az Internetes felhasználók között széles körben ismertté váltak.

A Startlap és a Lap.hu családba tartozó oldalak tekintetében az oldalakhoz és az oldalak elnevezéséhez fűződő valamennyi szellemi alkotáshoz és iparjogvédelmi joghoz fűződő jog kizárólagosan a Sanoma-t illeti meg. A Sanoma a Lap.hu mozgalom elindítása óta jelentős mennyiségű anyagi és emberi erőforrást fordított a Startlap brand építésére, minek következtében a lap.hu végződésű domain neveket az Internetes látogatók nagy része a Sanoma szolgáltatásaival azonosítja.

A Sanoma álláspontja szerint Simó István a tárgybeli domain névre benyújtott igénye, illetve az igény teljesítése az alábbiakban kifejtettek folytán

a) sérti, illetve sértené a tisztességtelen piaci magatartás és a versenykorlátozás tilalmáról a 1996. évi LVII. Törvény (Tpvt.) 2. §-ában megfogalmazott általános érvényű, a gazdasági tevékenység tisztességtelen folytatására vonatkozó tilalmat, azaz tisztességtelen piaci magatartást valósít, valósítana meg, mivel a Tpvt. 2-§-ában foglalt generálklauzula tiltja az üzleti tisztesség alapvető követelményébe ütköző, megtévesztő névválasztást, illetve névhasználatot akkor is, ha a tanúsított piaci magatartás veszélyeztető jellegű, azaz a jogsérelemre csak lehetőséget teremt.

Következésképpen, mivel a domain regisztrációjával és az azt követő használattal vélhetőleg Simó István is piaci tevékenységet folytatna, ez olyan megjelölés (lapom.hu) használata esetén, ami összetéveszthető a köztudatban egyértelműen a Sanoma által folytatott
Internetes szolgáltatásokhoz kötődő startlap.hu domain névvel és szolgáltatással, sérelmes lenne a Sanoma jogaira és jogos érdekeire.

b) különös tekintettel arra, hogy a Startlap és a lap.hu a magyar Internetes piacon a legismertebb, és évek óta jelen lévő márkanevek, a domain regisztrációja ezen felül sérti, illetve sértené a Tpvt. 6.§-át is, amelynek értelmében tilos a szolgáltatásokat a versenytárs hozzájárulása nélkül olyan jellegzetes megjelöléssel ellátni, illetve olyan megjelölést használni, amelyről – akárcsak asszociáció útján is – a versenytársat, vagy annak szolgáltatását (jelen esetben a Sanoma startlap.hu domain név alatt elérhető oldalát) szokták felismerni;

c) megtévesztő, illetve megtévesztést eredményezne, tekintettel arra, hogy az Internet használóiban azt a látszatot keltheti, hogy a domain és annak mögöttes jelentéstartalma egymással közvetlen összefüggésbe hozható, vagyis a domain alatt a Sanoma Internetes tevékenységével, a Startlap lapcsaládhoz kapcsolatos információk, vagy a Sanoma által üzemeltetett startlap.hu oldal találhatóak.

A fentieket összefoglalva Simó István a tárgybeli domain névre vonatkozó igénye jogellenes és megtévesztő, ami ellentétben áll a Domain Regisztrációs Szabályzat 2.2.2 pontjával, amely szerint

„Nem választható és használható olyan domain név, amely jelentéstartalmára nézve és/vagy használatára nézve gyaníthatóan

a) jogellenes, vagy

[…]

c) megtévesztő. “

A panaszolt Simó István 2009. január 14-én kelt levelében – igénye fenntartása mellett – adta elő a panasszal összefüggő észrevételeit. Kérte a tanácsadó Testülettől, hogy a Testület a tárgybeli domain név összefüggésében állapítsa meg, hogy nem áll fenn sem olyan, jogszabályon, illetőleg a Domain Regisztrációs Szabályzaton alapuló olyan kizáró ok, mely igénylése elutasítását indokolná.

Álláspontja szerint a Sanoma Budapest Zrt. sem az általa üzemeltett lap.hu domain névre, sem a lap kifejezésre a Magyar Szabadalmi Hivatalnál lajstromozott, vagy a Magyar Köztársaság területére is kiterjedő védjegyoltalommal nem rendelkezik. A panaszban említett lap.hu „mozgalmat” a startlap.hu oldalon lehet elérni, a panaszos e domain nevet preferálja hirdetéseiben és logójában egyaránt. A lapom.hu.hu domain név igénylése, illetőleg annak használata a panaszolt szerint panaszos jogait egyébként sem sértheti, miután a lapom kifejezés sem hangalakban, sem írásban, sem pedig megjelenésben nem mutat olyan hasonlóságot a lap kifejezéssel, mely reális összetéveszthetőséget eredményezne. A lapom.hu domain név regisztrációját nem azért kezdeményezte, hogy a lap.hu domain név alatt elérhető oldalhoz funkciójában vagy igényességében hasonló oldalt hozzon létre – véleménye szerint egyébként a lapom.hu domain név egyébként jelentésénél fogva is alkalmatlan lenne hasonló oldal üzemeltetésére.

Álláspontja szerint minderre tekintettel a panaszos a Tpvt. 2. §-ra való hivatkozása nem helytálló, az igényléssel illetőleg a névhasználattal részéről nem valósul meg tisztességtelen gazdasági tevékenység. Kérte a Tanácsadó Testületet, hogy a meg nem alapozott panaszt utasítsa el, a domain regisztrációs igény teljesíthetőségét pedig állapítsa meg.

A Tanácsadó Testület a tárgybeli kifogásban előadott jogi érvekre tekintettel alapján azt vizsgálta, hogy az igénylés sértheti-e a Tpvt. 2. illetve 6. §-ban foglaltakat, illetőleg a névhasználat eredményezhetne-e megtévesztő helyzetet. A Tpvt. 2. §-a általános jelleggel mondja ki, hogy tilos gazdasági tevékenységet tisztességtelenül – különösen a versenytársak, a fogyasztók törvényes érdekeit sértő vagy veszélyeztető módon vagy az üzleti tisztesség követelményeibe ütközően folytatni: e rendelkezés az „üzleti tisztesség” és a „tisztességes verseny” követelményeivel ellentétes versenyjogi helyzetekre is vonatkozik.

A Tpvt. a jellegbitorlás tilalmára vonatkozó 6. §-nak értelmében tilos az árut, szolgáltatást (a továbbiakban együtt: áru) a versenytárs hozzájárulása nélkül olyan jellegzetes külsővel, csomagolással, megjelöléssel – ideértve az eredetmegjelölést is – vagy elnevezéssel előállítani vagy forgalomba hozni, reklámozni, továbbá olyan nevet, megjelölést vagy árujelzőt használni, amelyről a versenytársat, illetőleg annak áruját szokták felismerni.

A domain-név választása konkrétan valamely (áruhoz, szolgáltatáshoz kapcsolódó) név, megjelölés (kereskedelmi név) a 6. § szerinti használatának tilalmával ütközhet. A 6. § alkalmazásának együttes feltételei, hogy a felek versenytársak legyenek (azonos piacon fejtsenek ki gazdasági tevékenységet), a versenytárs szolgáltatása, áruja a piacon már ismert legyen (legalább olyan szinten, hogy az az összetéveszthetőséget megalapozza), a megjelölés olyan legyen, mely alapján a fogyasztók a versenytárs áruját, szolgáltatását „fel szokták ismerni” (azaz az elnevezés alapján döntően a másik, „eredeti” árura, szolgáltatásra asszociálnak) s hogy az elnevezés használatára a versenytárs hozzájárulása hiányában kerüljön sor.

A TT álláspontja szerint – egyetértve az igénylő indokaival – a tárgybeli domain kapcsán, a rendelkezésre álló adatok alapján nem állapítható meg sem az azonosság, sem az összetéveszthetőség lehetősége, sem a felek, sem szolgáltatásaik sem az általuk használt illetve használni kívánt domain nevek vonatkozásában, és a rendelkezésre álló információk alapján a névválasztás tisztességtelen volta sem vélelmezhető.

A fentiek alapján a Tanácsadó Testület az igénylést nem találta sem jogellenesnek, sem megtévesztőnek. A Tanácsadó Testület álláspontja szerint nem vélelmezhető, hogy a domain név delegálása és annak az igénylő általi használata a Szabályzat rendelkezéseibe ütközne, ezért álláspontja szerint az igény teljesíthető.

Jelen Állásfoglalást a Tanácsadó Testület 1 tag tartózkodása mellett 4 tag “igen” szavazatával fogadta el, különvéleményt egyik Testületi Tag sem kívánt csatolni. Az Állásfoglalás szövege a Tanácsadó Testület weboldalán (www.nic.hu/tt) teljes terjedelmében közzétételre kerül.

A Tanácsadó Testület 08/2009. (III. 20.) sz. Állásfoglalásaa startüzlet.hu regisztrációjával kapcsolatosan bejelentett panasz (788/2008. sz. ügy) tárgyában:

A Tanácsadó Testület előtt 788/2008. számon bejelentett panaszt a Testület a Szervezeti és Eljárási Szabályzat (SZESZ) szerinti rendben megtárgyalta, majd 2009. március 20-i ülésén 5 tag jelenlétében, az SZESZ szerinti szavazási rendben, 1 tag tartózkodása mellett 4 tag “igen” szavazatával, különvélemény csatolásának igénye nélkül, elfogadta a Tanácsadó Testület többségi véleményét kifejező jelen eseti Állásfoglalást.

A domain név a KontorNET Bt. részére delegálandó.

Indokolás:

A startüzlet.hu domain név iránt a KontorNET Bt. 2009. január 9. napján nyújtott be prioritás nélküli igénylést. Az igényléssel szemben a Sanoma Budapest Zrt (a továbbiakban: Sanoma), Szabó György vezérigazgató útján élt panasszal, és az igény jogellenességére illetőleg megtévesztő voltára tekintettel kérte az igény teljesíthetetlenségének, illetve a Sanoma domain névre vonatkozó regisztrációs igénye teljesíthetőségének megállapítását.

Kifogásában a Sanoma előadta, hogy 2000. júliusa óta üzemelteti és működteti a Startlap néven ismert, interneten elérhető lapcsaládot. A Startlap.hu navigációs portál, tematikus linkgyűjtemény-rendszer saját keresővel, fórummal és apróhirdetési szolgáltatással. A Sanoma ezen felül 2001-ben elindította a Lap.hu mozgalmat is, amelynek keretében a Lap.hu domain név alá regisztrált tetszőleges aldomain (pl. xy.lap.hu) alatt bárki indíthat egy adott témához kapcsolódó linkgyűjteményt. A fentiek folytán mind a Startlap, mind a lap.hu megjelölések az Internetes felhasználók között széles körben ismertté váltak.

A Startlap és a Lap.hu családba tartozó oldalak tekintetében az oldalakhoz és az oldalak elnevezéséhez fűződő valamennyi szellemi alkotáshoz és iparjogvédelmi joghoz fűződő jog kizárólagosan a Sanoma-t illeti meg. A Sanoma a Lap.hu mozgalom elindítása óta jelentős mennyiségű anyagi és emberi erőforrást fordított a Startlap brand építésére, minek következtében a lap.hu végződésű domain neveket az Internetes látogatók nagy része a Sanoma szolgáltatásaival azonosítja.

A Sanoma (illetve annak jogelődje), a Startlap megnevezésre 165 499 lajstromszámon védjegyoltalmat is szerzett.

A Sanoma álláspontja szerint a KontorNET Bt. domain névre benyújtott igénye, illetve az igény teljesítése az alábbiakban kifejtettek folytán

a) sérti, illetve sértené a tisztességtelen piaci magatartás és a versenykorlátozás tilalmáról a 1996. évi LVII. Törvény (Tpvt.) 2. §-ában megfogalmazott általános érvényű, a gazdasági tevékenység tisztességtelen folytatására vonatkozó tilalmat, azaz tisztességtelen piaci magatartást valósít, valósítana meg, mivel a Tpvt. 2-§-ában foglalt generálklauzula tiltja az üzleti tisztesség alapvető követelményébe ütköző, megtévesztő névválasztást, illetve névhasználatot akkor is, ha a tanúsított piaci magatartás veszélyeztető jellegű, azaz a jogsérelemre csak lehetőséget teremt.

Következésképpen, mivel a domain regisztrációjával és az azt követő használattal vélhetőleg a KontorNET Bt. is piaci tevékenységet folytatna, ez olyan megjelölés (startüzlet.hu) használata esetén, ami összetéveszthető a köztudatban egyértelműen a Sanoma által folytatott
Internetes szolgáltatásokhoz kötődő startlap.hu domain névvel és szolgáltatással, sérelmes lenne a Sanoma jogaira és jogos érdekeire.

b) különös tekintettel arra, hogy a Startlap és a lap.hu a magyar Internetes piacon a legismertebb, és évek óta jelen lévő márkanevek, a domain regisztrációja ezen felül sérti, illetve sértené a Tpvt. 6.§-át is, amelynek értelmében tilos a szolgáltatásokat a versenytárs hozzájárulása nélkül olyan jellegzetes megjelöléssel ellátni, illetve olyan megjelölést használni, amelyről – akárcsak asszociáció útján is – a versenytársat, vagy annak szolgáltatását (jelen esetben a Sanoma startlap.hu domain név alatt elérhető oldalát) szokták felismerni;

c) sérti, illetve sértené a Sanoma-t a „Startlap” védjegyre tekintettel megillető védjegyoltalomból eredő kizárólagos jogait, és védjegybitorlást valósít, illetve valósítana meg, mivel a domaint a fogyasztók az „Startlap” védjeggyel összetéveszthetik a domain és a védjegy hasonlósága, valamint az érintett áruk, illetve szolgáltatások azonossága miatt. Ezen felül a „Startlap” olyan jóhírnevet szerzett védjegy, amelyhez hasonló megjelölés engedély nélküli használata sértené és tisztességtelenül kihasználná a „Startlap” védjegy megkülönböztető képességét és jóhírnevét, még abban az esetben is, ha a domaint a „Startlap” védjegy áruosztályától különböző árukkal vagy szolgáltatásokkal kapcsolatban használnák. A fenti magatartások ellen a Sanoma a védjegyek és a földrajzi árujelzők oltalmáról szóló 1997. évi XI. törvény (Vt.) 12.§ (2) (b) és (c) pontjai alapján jogosult fellépni és azt megakadályozni;

d) megtévesztő, illetve megtévesztést eredményezne, tekintettel arra, hogy az Internet használóiban azt a látszatot keltheti, hogy a domain és annak mögöttes jelentéstartalma egymással közvetlen összefüggésbe hozható, vagyis a domain alatt a Sanoma Internetes tevékenységével, a Startlap lapcsaládhoz kapcsolatos információk, vagy a Sanoma által üzemeltetett startlap.hu oldal találhatóak.

A fentieket összefoglalva, A KontorNET Bt. domain nevekre vonatkozó igénye jogellenes és megtévesztő, ami ellentétben áll a Domain Regisztrációs Szabályzat {Szabályzat) 2.2.2 pontjával, amely szerint

„Nem választható és használható olyan domain név, amely jelentéstartalmára nézve és/vagy használatára nézve gyaníthatóan

a) jogellenes, vagy!

c) megtévesztő. “

A panaszos beadványához csatolta a Magyar Szabadalmi Hivatal „STARTLAP” szóvédjegyre vonatkozó bejegyző lenyomatát.

A panaszolt KontorNET Bt. nevében Kontor Ádám ügyvezető tett, az alábbi hat indokot tartalmazó észrevételt a panaszra, egyben a startüzlet.hu domain iránti igényüket fenntartotta.

1. indok: Egy-egy szó kisajátítása, függetlenül a szereplő gazdasági erőviszonyától és a piaci pozíciójától nem kívánt jelenség az interneten. A start karakterlánc .hu domain térbeli kisajátítása a szabad piaci verseny korlátozására irányulhat. A Tanácsadó Testület (TT) 5/2004. sz. állásfoglalása a T-.hu ügyben hozott határozattal egyértelműen deklarálja “magyar jogszabályok csak konkrét megjelölések védjegyoltalmát teszik lehetővé, csonkolással nem lehet névcsoportokat oltalom alá helyezni.”

2. indok: A KontorNET Bt. 2008 decemberében bejegyezte a startuzlet.hu domaint ékezet nélküli változatban, ezért igényt tart a domain név ékezetes változatára is.

3. indok: KontorNET Bt. álláspontja szerint a rendkívül magas karakter szám különbség miatt a „startüzlet” és a „startlap” között nincs olyan fokú hasonlóság, amely felvethetné a Tpvt. 6,§-ban foglaltak alkalmazását.

Részletezés

Start: 4 karakter

Üzlet: 5 karakter

Lap: 3 karakter

A közös és a különböző szavak karakter számának összege: 12 karakter, a 12 karakterből 4 karakter egyezik meg, 8 különbözik, azaz dupla mennyiségű karakter tér el, mint amennyi megegyezik. A karakterek ilyen nagyságrendű eltérése szerint a „startüzlet’ és a „startlap” között nincs olyan fokú hasonlóság, amely felvethetné a Tpv 6.§-ban foglaltak alkalmazását.

4. indok: „startüzlet” és a „startlap” egymástól eltérő szolgáltatásokat kínál a felhasználói számára. A „startüzlet” az online vállalkozásba kezdőknek szóló megoldás csomag, amely egyben biztosit minden olyan technikai hátteret és szolgáltatást, amely a sikeres online vállalkozás eléréséhez, és kialakításához szükséges.

A „startlap” egy tematikus linkgyűjtemény, weboldalak linkjeit tartalmazza, különböző témákba sorolva, A „startüzlet” célcsoportja cégek, vállalkozások, míg a „startlap” célcsoportja az általános felhasználók, akik egy adott témakör weboldalaira kíváncsiak.

5. indok: A Tpv.6.§-ban megfogalmazott versenyjogi névhasználati tilalom olyan névre vonatkozik, amelyről a „versenytársat, vagy annak áruját szokták felismerni”. A TT-nek korábban kiadott 03/2006. (11. 23) sz. egyedi állásfoglalása szerint a TT-nek nincs tudomása arról, hogy a „start” előtagú karakterlánccal rendelkező internetes tevékenység és a Sanoma Budapest Zrt, között, a kereskedelmi-gazdasági forgalomban, az elterjedtség és közismertség általánosabb fokát kifejező „szokták felismerni” kifejezés közvetlenül összefüggésbe hozható lenne. Ennek hiányában pedig a startüzlet.hu domain a KontorNET Bt. részére történő regisztrációja a Tpv. 6.§-ba ütközőnek nem minősül.

6* indok: A start karakterlánccal több száz .hu TLD alatti webcím kezdődik, ezeknek döntő hányada nem hozható kapcsolatba a Sanoma Budapest Zrt-vel.

A hazai internetes közösség nem szokott hozzá, hogy a start tagú szolgáltatásokat a Sanoma Zrt, szolgáltatásaival azonosítsa. Ezt igazolja néhány példa: startingatlan.hu, startauto.hu, startturist.hu, startautorallye.hu, startportal.hu, startgarancia.hu, startjunior.hu, startrehab.hu, startconto.hu, startvideo.hu, startmk.hu, startuveges.hu, startmodels.hu, startautosiskola.hu, stb címek egyikén sem a Sanoma Budapest Zrt, szolgáltatása található. Ezek egyértelműen alátámasztják, hogy megtévesztő jelleggel nem bír a start tag, Sanoma Budapest Zrt, által említett használata.

A Tanácsadó Testület (TT) eljárása során azt vizsgálta, van-e akadálya a KontorNET Bt. által benyújtott domain név-igénylés teljesítésének. A Szabályzat 2.2.2. pontja szerint “nem választható és használható olyan domain név, amely jelentéstartalmára nézve és/vagy használatára nézve gyaníthatóan

a) jogellenes, vagy

b) megbotránkozást, félelmet keltő, vagy

c) megtévesztő.

A megjelölés a TT álláspontja szerint nyilvánvalóan nem kelt megbotránkozást vagy félelmet, így adott esetben csupán a jogellenesség és a megtévesztő jelleg igényel részletesebb vizsgálatot.

A Tanácsadó Testület a jogellenesség körében elsődlegesen azt a kérdést vizsgálta, hogy menyiben sértené a delegálás a Sanoma Budapest Zrt védjegyjogosultságát.

A Vt. 12. § (2) bek. szerint kizárólagos használati joga alapján a védjegyjogosult bárkivel szemben felléphet, aki engedélye nélkül gazdasági tevékenység körében használ a) a védjeggyel azonos megjelölést olyan árukkal, illetve szolgáltatásokkal kapcsolatban, amelyek azonosak a védjegy árujegyzékében szereplőkkel; b) olyan megjelölést, amelyet a fogyasztók a védjeggyel összetéveszthetnek a megjelölés és a védjegy azonossága vagy hasonlósága, valamint az érintett áruk, illetve szolgáltatások azonossága vagy hasonlósága miatt.

A Tanácsadó Testület álláspontja szerint a „STARTÜZLET” megjelölés az adott kontextusban, karaktersorozatként, az átlagos felhasználó számára nem téveszthető össze a „STARTLAP” megjelöléssel. A Tanácsadó Testület álláspontja szerint továbbá a ’START” megjelölés (tag), a köztudatban és az üzleti életben egyaránt ismert és széles körben alkalmazott szó, ennélfogva annak használata nem illethet kizárólag egy jogosultat.

Tárgyi ügyben a Tanácsadó Testület tehát megállapította, hogy a domain név, igénylő általi használatba vétele a védjegyek és a földrajzi árujelzők oltalmáról szóló 1997. évi XI. törvény alapján fennálló kizárólagos jogokat önmagában nem sérti.

A Tanácsadó Testület a tárgybeli kifogás alapján vizsgálta továbbá, hogy az igénylés sértheti-e a Tpvt. 2. illetve 6. §-ban foglaltakat, illetőleg a névhasználat eredményezhetne-e megtévesztő helyzetet? A Tpvt. 2. §-a általános jelleggel mondja ki, hogy tilos gazdasági tevékenységet tisztességtelenül – különösen a versenytársak, a fogyasztók törvényes érdekeit sértő vagy veszélyeztető módon vagy az üzleti tisztesség követelményeibe ütközően folytatni: e rendelkezés az „üzleti tisztesség” és a „tisztességes verseny” követelményeivel ellentétes versenyjogi helyzetekre is vonatkozik.