Az állampolgári jogok országgyűlési biztosa a törvény szerint kizárólag az őt megválasztó Országgyűlésnek felelős – mondta Kumin Ferenc, a Köztársasági Elnöki Hivatal főosztályvezetője hétfőn.

A főosztályvezetőt annak kapcsán kérdezte az MTI, hogy múlt pénteken hét jogvédő szervezet tiltakozott Szabó Máté ombudsmannak a “cigánybűnözéssel” kapcsolatban tett kijelentése miatt, s többen lemondásra is felszólították.

Az állampolgári jogok országgyűlési biztosa a Figyelőnetnek adott, a honlapra csütörtökön felkerült interjúban azt mondta, hogy egy cigány önkormányzati képviselővel és egy kriminológussal folytatott beszélgetéséből “kirajzolódott a kimondhatatlan: a ‘cigánybűnözés’ profilja”. Szabó Máté szombaton visszavonta a “cigánybűnözésről” szóló kijelentéseit.

Kumin Ferenc érdeklődésére közölte: az állampolgári jogok országgyűlési biztosa a törvény szerint kizárólag az őt megválasztó Országgyűlésnek felelős. Hozzátette: ettől függetlenül Sólyom László erre a hétre találkozót kezdeményezett Szabó Mátéval.

Szabó Máté pénteken az ATV Egyenes beszéd című műsorában kijelentette: csak akkor mond le, ha olyan szervezetek szólítják erre fel, amelyeket az alkotmány erre feljogosít.