A Gyurcsány-kormány utolsó ülésén elfogadta a tavaly ősszel beígért korrupcióellenes intézkedéscsomagot – tudta meg a Világgazdaság.

A javaslat szerint a korrupcióellenes munka központja a szeptembertől felálló Közérdekvédelmi Hivatal lesz. A Gazdasági Versenyhivatalhoz (GVH) hasonló függetlenséget és jogosítványokat élvező szervezet elnökét – a miniszterelnök előterjesztése és a köztársasági elnök javaslata alapján – az Országgyűlés választja meg. Sem az elnök, sem helyettesei nem választhatók újra.

A hivatal a kilétét felfedő, foglalkoztatási és hasonló jogviszonyokban álló bejelentőnek nyújt védelmet, hiszen ő az, aki információkat szolgáltathat, és ő az, aki leginkább tarthat a munkáltatói megfélemlítéstől. Személyét a hivatal nem adhatja ki, szükség esetén jogi képviseletet biztosít számára, és ha a bejelentéssel összefüggésben jövedelme csökken, anyagilag is támogatja.

Ha a felderítés sikeres, a bejelentőt díjazás illeti meg, melynek mértéke a kirótt bírság tíz százaléka.
Az eddig nyilvánosságra került előzetes tervekhez képest újdonság, hogy díj ütheti a markát személy szerint annak is, aki az úgynevezett kőkemény kartellekről súg majd a GVH-nak.