A mozgáskorlátozottak parkolási igazolványára vonatkozó szabályok szigorítására országgyűlési határozatot nyújtott be Hagyó Miklós fővárosi főpolgármester-helyettes.

A szocialista politikus pénteken Budapesten tartott sajtótájékoztatóján elmondta: a jövőben kétféle engedélyt adnának ki, valamint az okmány megszerzésének menetén is változtatnának.

Az egyik parkolásra jogosító igazolvány saját jogú lesz, tehát a jogosítvánnyal rendelkező mozgáskorlátozott tulajdonában lévő autóra, a másik fajta okmány pedig úgynevezett szállítói jogú engedély, s a mozgásában korlátozott személyt szállító jármű vezetője részére bocsátanák ki – mondta Hagyó Miklós, hozzátéve, az utóbbi igazolvány egyórás ingyenes parkolásra jogosít majd, az előbbi változatlanul korlátlan időtartamra. A tervek szerint az okmányok eltérő színűek lesznek.

A jövőben a mozgáskorlátozotti igazolvány használatának jogosultságáról nem a háziorvos dönt majd, hanem az Országos Rehabilitációs és Szociális Szakértői Intézet (ORSZI) szakorvosi javaslatára állítja ki azt az önkormányzat. A főpolgármester-helyettes elmondta továbbá, hogy azoknak, akik jelenleg nem az ORSZI által kiállított okmányt használják, ebben az évben mindenképpen meg kell újítaniuk az igazolványt.

Változás lesz továbbá abban is, hogy – korlátozottan ugyan – de a BM-adatbázishoz hozzáférhetnek majd a parkolóellenőrök, akik annyit tudnak majd ellenőrizni, hogy az igazolvány érvényes, vagy nem.

A főpolgármester-helyettes közölte, az idevágó fővárosi rendeletet úgy módosítják majd, hogy akik a mozgásukban korlátozottaknak fenntartott helyen jogtalanul parkolnak, azokra a mindenkori egyórás parkolási díj háromszázszorosát róják ki büntetésként. Hagyó Miklós hozzátette, a rendeletben szeretnék rögzíteni azt is, hogy minden ötvenedik parkolóhely legyen a mozgáskorlátozottaké.

A tervek szerint 2010 januárjától már az új típusú igazolványok lesznek forgalomban.

A változtatásokat támogatja a Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége. A szervezet budapesti elnöke, Szőllősiné Földesi Erzsébet az újságíróknak elmondta, eddig is számos fórumon kezdeményezték a jogszabály módosítását, mert egyrészt kevés a parkolóhely a mozgásukban korlátozottak számára, és sok a visszaélés az igazolványokkal.

Magyarországon körülbelül 200 ezer parkolási engedélyt adtak ki mozgáskorlátozottaknak, s a becslések szerint a kiadási szabályok szigorodásával nagyjából 30 százalékos csökkenés lesz az igazolványok számában.