Jörg Haider újabb bővítésellenes offenzívájára reagálva Schüssel osztrák kancellár kijelentette: továbbra is ellenzi egy az Európai Unió bővítését szentesítő ausztriai referendum kiírását. Schüssel szerint az Európai Uniós tagságról a tagjelölteknek kell dönteniük.

Azon véleményét is kifejtette, hogy amennyiben valamely országnak sikerül lezárnia a tárgyalásokat nem szabad megvárakoztatni egy másik miatt. Ezzel Németország azon törekvésére célzott, mely szerint Lengyelországnak mindenképp az első körben kell az EU tagjává lennie, még ha ez késlelteti is a bővítést. Ugyanakkor megjegyezte, sehol nincs leírva, hogy a tárgyalásokat 2002-ben mindenképp le kell zárni, és lezártnak is csak akkor lehet tekinteni egy fejezetet, ha azt mindkét fél elfogadta. Ezzel Schüssel alig burkolva arra céloz, hogy a várakoztatás helyett elfogadhatóbbnak tűnhet, ha az élenjáró országokkal lassítják a tempót, amíg Lengyelország be nem éri őket. Ez a diplomatikus, ám kissé megalkuvó politika nagyon is jellemző Schüsselre, többek között ennek eredményeként alakult ki a jelenlegi osztrák kormánykoalíció is.