Internetes kalózbandát leplezett le a rendőrség, amely honlapokon keresztül pénzért tett letölthetővé filmeket, zenét, játékprogramokat, üzleti szoftvereket – jelentették be a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) munkatársai pénteki sajtótájékoztatójukon.

Az ügyben kilenc gyanúsítottat vontak eljárás alá, közülük hat embert előzetes letartóztatásba helyezett a bíróság.

Gazdag Tibor, az NNI Bűnügyi Főosztály Csúcstechnológiai Osztályának vezetője azt mondta: a bűncselekmény mértékét jól jellemzi, hogy a keddi újlipótvárosi rajtaütést követően a magyarországi internetes adatforgalom tíz százalékkal csökkent.

Az alezredes hozzátette: mintegy 100 rendőr vett részt a keddi nagyszabású akcióban, amelynek során egy internetszolgáltató épületében az egyik bérlő szervertermeiben tartottak házkutatást és foglaltak le összesen 43 szervert. Csak maguknak a szervereknek 80-90 millió forint az értékük. A 43 szerver 200-250 terrabyte tárhelyű, közülük 12 szerver tartalmát véleményezték eddig és ezeken a gyanú szerint 21 ezer jogtulajdonos sérelmére követtek el bűncselekményt 365 millió forint értékben. Gazdag Tibor példaként említette, hogy a gyanúsítottak kétezer forintért másfél millió forint értékű mérnöki program letöltését is elérhetővé tették. Az összkárról egyelőre nem tudott az osztályvezető pontos összeget mondani, de a nyomozók becslése szerint elérheti a több milliárd forintot is.

A bűncselekmény folyamatáról szólva azt mondta: kéretlen e-mailekben keresték fel az internethasználókat, hogyha le akarnak tölteni tartalmakat, keressenek fel egy webhelyet. Ott 400 és 9000 forint közötti összegért válthattak hozzáférést az érdeklődők, amelyet rendszerint emelt díjas sms formájában kellett kifizetniük, cserébe kaptak egy kódot, amellyel megkezdhették a letöltést. A hozzáférés, az összegtől függően, akár egy hónapig is lehetővé vált a felhasználók számára.

Horváth Péter, a Proart szerzői jogvédő szervezet igazgatója a sajtótájékoztatón arról beszélt, hogy európai viszonylatban is kiemelkedő a Nemzeti Nyomozó Iroda fogása. Kitért arra is, hogy ehhez az úgynevezett warezvilághoz komoly gazdasági háttér szükséges, az elkövetők hatalmas bevételre tesznek szert, miközben az alkotók munkáját ellopják és egy fillért sem juttatnak vissza nekik, hogy a pénzből újabb művek születhessenek. (A Wikipédia internetes lexikon szerint a warez egy internetszleng-kifejezés, ami a jogvédett tartalmak jogsértő kereskedelmére utal. Fő területe a világháló, ahol a szervezett csoportok másolt lemezeken vagy peer-to-peer rendszereken keresztül osztják meg a tartalmat. A kifejezés kezdetben számítógépes underground körökben volt használatos, szélesebb körben az Internet segítségével vált ismertté.)

Dócs András, a Nemzeti Nyomozó Iroda Bűnügyi Osztályának vezetője arról beszélt, hogy a csúcstechnológiai osztályt két éve hozták létre, azóta folyamatosan bővült a létszáma. Az osztály célja elsősorban az internet-, illetve annak felhasználásával elkövetett bűncselekmények felderítése és a büntetőeljárások lefolytatása. Az osztály együttműködik a külföldi társszervekkel és példaként említette, hogy legutóbb egy hónappal ezelőtt derítettek fel egy olyan ügyet, amelyben földmérők és magánszemélyek jogosulatlanul használtak fel térképszoftvereket.