Nem zárnák ki automatikusan az állami támogatásokból és a közbeszerzési eljárásokból a munkaügyi jogokat kevésbé súlyosan megsértő cégeket – közölte Herczog László szociális és munkaügyi miniszter kedden az Országgyűlésben.

A rendezett munkaügyi kapcsolatok követelményét érintő törvények módosításáról és egyéb, munkaügyi szempontból szükséges intézkedésekről szóló törvényjavaslat expozéjában Herczog László elmondta: a javaslat differenciálja a súlyos és az enyhébb munkaügyi jogsértéseket.

Súlyos jogsértésnek minősülne többi közt a feketefoglalkoztatás lényegi elkövetési formája, a munkáltatói bejelentési kötelezettség elmulasztása, továbbá a szakszervezettel, illetve tagjaival szemben elkövetett jogsértések, valamint külföldiek illegális alkalmazása is. Az állami támogatásokból és a közbeszerzési eljárásokból is kizárnák azokat a vállalatokat, amelyek ilyen jogsértéseket követnek el.

Ezeket a cégeket – mondta a tárcavezető – a hatóság automatikusan nyilvántartásba veszi, majd nyilvánosságra is hozza.

Kiemelte: a javaslat újdonsága, hogy a kevésbé súlyos jogsértések esetén lehetőséget kell teremteni arra, hogy a jogszerű állapotot helyreállítsa a munkáltató. Ezek esetében csak a két éven belüli ismételt elkövetés alapozná meg a támogatásokból, illetve a közbeszerzésekből való kizárást, valamint a nyilvánosságra hozatalt.

A javaslat tartalmazza a foglalkoztatás elősegítéséről és a munkanélküliek ellátásáról szóló törvény módosítását is. Ennek az az indoka – folytatta Herczog László -, hogy az Új Magyarország Fejlesztési Terv keretében több intézkedés indul a rendszeres szociális segély átalakításával összefüggő foglalkoztatás elősegítésére.

A törvény bevezetésére a miniszter két lépcsőben tesz javaslatot: eszerint az enyhébb súlyú jogsértések bonyolultabb rendszerét fél évvel később vezetnék be, hogy ne veszélyeztessék a sok esetben amúgy is nehéz helyzetben lévő munkavállalók munkahelyeit.