Az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium 2009. április 27. és 29. között A helyreállító igazságszolgáltatás európai „jó gyakorlatai” a büntetőeljárásban címmel nemzetközi konferenciát rendez Budapesten.

A konferencián olyan sikeres, Európában elterjedt eljárásokat ismerhet meg a szakmai közönség, amelyek segítik a bűncselekményekben megnyilvánuló konfliktusok rendezését.

A büntető igazságszolgáltatásban a helyreállító szemléletet érvényesítő eljárások szembesítik az elkövetőket a tettük következményeivel, és megfelelő elégtételt nyújtanak az áldozatoknak. Ezeknek az eljárásoknak az a céljuk, hogy – valamennyi érintett szereplő (az elkövető, a sértett és a megsértett közösség) tevékeny közreműködésével, a bűncselekményhez vezető okokat feltárva és azok hatását mérsékelve – feloldják a krízishelyzetet. A helyreállító igazságszolgáltatás sem képes az elkövetett bűnt meg nem történtté tenni, de törekszik a minél teljesebb jóvátételre.

A nemzetközi konferencián 15 külföldi állam 40 szakértője, valamint 100 magyar szakember vesz részt. A közép-európai államok képviselői és a magyar résztvevők saját jogrendszerük gyakorlatainak a bemutatásán túl megismerhetik a helyreállító eljárások alkalmazásában nagyobb hagyományokkal rendelkező nyugat-európai államok megoldásait is.

Magyar részről a konfeencián bírák, ügyészek, rendőrök, a büntetés-végrehajtás szakemberei, pártfogó felügyelők, áldozatsegítők, gyermekvédelmi szakemberek, pedagógusok, valamint a minisztériumok, a tudomány és a civil szervezetek képviselői vesznek részt.

A nemzetközi konferenciát az Európai Bűnmegelőzési Hálózat munkaprogramjában szereplő projekt keretében szervezik. Őszre összehasonlító elemzés készül a bemutatott jó gyakorlatokról, amelyet a szervezők angol- és magyarnyelvű kiadványban jelentetnek meg.

A konferenciát az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium az Európai Bizottság társfinanszírozásával a „Bűnmegelőzés és bűnözés elleni küzdelem” elnevezésű program keretében rendezi meg.