A BKV a cégekkel kötött szerződéseinél a hatályos jogszabályokat betartva jár el, hűtlen kezelést nem követett el – közölte az MTI-vel kedden a BKV.

A közlekedési társaság közleményében úgy fogalmazott, még nem érkezett hozzájuk hivatalos értesítés a nyomozás megindításáról, de amennyiben hivatalos formában fordulnak a hatóságok a BKV-hoz, a cég “mindenben együttműködik a nyomozóhatósággal”.

A BKV ezt arra reagálva közölte, hogy keddi közlés szerint a rendőrség hűtlen kezelés bűncselekményének gyanúja miatt az ügyészség elrendelése alapján vizsgálatot indított több BKV-szerződéssel kapcsolatban.

A nyomozást az Index hírportál egyik cikke, majd egy erre alapozott állampolgári bejelentés nyomán indították el.

Az Index egy, birtokába került dokumentumra hivatkozva azt írta: összesen 23 céggel, közöttük betéti társaságokkal, offshore cégekkel, ügyvédi irodákkal kötött tanácsadói szerződést a BKV szeptember óta; a szerződések összértéke meghaladja a százmillió forintot.

A portál cikke szerint a bejelentést tevő állampolgár arról érdeklődött az ügyészségen, “van-e mód ilyen esetben állami tulajdon hűtlen kezelésének vádjával eljárást indítani, hogy megtalálják, hogy ki az, aki ezeket az ügyleteket kitalálta, közbeszerzés nélkül levezényelte, majd a teljesítést végül igazolta”.