Halaszthatatlan a hatósági eljárások mielőbbi és teljes körű áttekintése – jelentette ki Avarkeszi Dezső a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól illetve a szolgáltatási tevékenység megkezdésének és folytatásának általános szabályairól szóló törvényjavaslatok közös, általános vitáját felvezető expozéjában.

Az igazságügyi államtitkár közölte, hogy erre azért is szükség van, mert a belső piaci szolgáltatásokról szóló irányelv magyar jogrendszerbe való átültetésének határideje 2009. december 28., valamint október elsején hatályba lép a közigazgatási eljárási törvény (Ket.) is.

A politikus azt mondta, hogy az irányelv és a tavaly elfogadott Ket. olyan reformértékű módosításokat tartalmaz, és olyan elvárásokat támaszt a hatóságokkal szemben, amelyek miatt szinte a jogrendszer egészének vizsgálata vált szükségessé. Azt mondta, hogy a két törvényjavaslatot az eljárások egyszerűsítésének célja vezérli.

Avarkeszi Dezső kitért arra is, hogy a szolgáltatási irányelv célja, hogy az európai közösségen belül meghatározott szolgáltatásnyújtás szabadságának érvényesülését előmozdítsa. Hozzátette: az elv fő célja a belső piacon belül a határok lebontása és az uniós vállalkozások versenyképességének javítása. Az irányelv előírja: az Európai Unión belül biztosítani kell, hogy a szolgáltatók az összes eljárást egy csatornán keresztül, elektronikus rendszerben is le tudják bonyolítani.

Az államtitkár kitért arra, hogy a szolgáltatási irányelv átültetése két lépésben történik.

Avarkeszi Dezső az irányelv értékei között említette, hogy annak nyomán nem csupán lebontják a bürokratikus akadályokat, hanem hosszú távon megakadályozzák újbóli megjelenésüket.

Az irányelv által kialakítandó háromlépcsős rendszert ismertetve az államtitkár a szabad tevékenységről, az engedélyezési és a bejelentési rendszerről beszélt. Az irányelv alapján biztosítani kell, hogy a szolgáltatók az egyablakos ügyintézési pontoknál távolról és elektronikusan minden bürokratikus követelménynek eleget tudjanak tenni.

Avarkeszi Dezső a közigazgatási eljárási törvénnyel kapcsolatos módosítások szükségessége kapcsán úgy fogalmazott: a törvényjavaslat célja, hogy valóra váltsa az abban megfogalmazott célokat.