Általános vitára alkalmasnak találta a mozgáskorlátozottak parkolási igazolványára vonatkozó szabályozás szigorítását szorgalmazó határozati javaslatot hétfői ülésén az Országgyűlés ifjúsági, szociális és családügyi bizottsága.

Amennyiben a parlament elfogadja a szabályt, a jövőben kétféle igazolványt használhatnak a fogyatékkal élő emberek, illetve az őket szállító segítők.

Az előterjesztő Hagyó Miklós (MSZP) főpolgármester-helyettes ismertetése szerint az egyik, saját jogú igazolvánnyal azok a fogyatékkal élők rendelkeznének, akiknek érvényes jogosítványuk van, a másik kártya a mozgáskorlátozottat szállító személy engedélye lenne. A két igazolvány színében is eltérne egymástól, mindkettőn lenne sorszám, amely alapján a parkolóőr ellenőrizni tudja majd a kártya érvényességét.

A főpolgármester-helyettes elmondta azt is, hogy a saját jogú igazolvány továbbra is korlátlan időtartamú, ingyenes parkolásra jogosítana, a szállítói jogú pedig az előzetes tervektől eltérően nem egy, hanem két órára biztosít ingyenes megállást, azonban a parkolás ezzel a kártyával is korlátlan időtartamú és ingyenes, ha mozgáskorlátozottak számára fenntartott helyen áll a gépkocsi.

A politikus megjegyezte: a fogyatékkal élőket képviselő szervezetekkel történt egyeztetés után módosítani fognak az eredeti elképzelésen, miszerint azokat is megilleti majd a saját jogú igazolvány, akik állapotukból eredően nem rendelkezhetnek vezetői engedéllyel, tehát azon segítők fognak ilyen igazolványt kapni, akik súlyos fogyatékkal élő embereket, vagy kiskorúakat szállítanak.

Változás lesz az igazolvány kiállítási szisztémájában is. A parkolási igazolványok alapjául szolgáló orvosi szakvélemény kiadását a jövőben nem a háziorvos, hanem az Országos Rehabilitációs és Szociális Szakértői Intézet (ORSZI) hatáskörébe utalja a szabályozás, a tervek szerint jövő évtől már csak az ORSZI által kiállított igazolványok lennének érvényben.

A főpolgármester-helyettes elmondta továbbá, hogy azoknak, akik jelenleg nem az ORSZI által kiállított okmányt használják, ebben az évben mindenképpen meg kell újítaniuk az ORSZI-nál az igazolványt.

A kártyák ellenőrzéséről és a szankciókról Hagyó Miklós elmondta: mindkét igazolvány sorszámot kapna, és ez alapján a parkolóőrök – korlátozottan ugyan – de hozzáférve a BM adatbázishoz, a helyszínen ellenőrizni tudják, hogy az adott sorszámú igazolvány érvényes vagy sem – mondta el Hagyó Miklós. Hozzátette, a fővárosi közgyűlés idevágó rendelete értelmében pedig a főváros kötelezi az önkormányzatokat, hogy jövő januártól minden 50. parkolóhely legyen a mozgáskorlátozottak számára fenntartott hely, továbbá azok, akik jogosulatlanul használnak ilyen helyeket, az egyórás várakozási díj háromszázszorosát fizessék büntetésként.

Páva Anna, a Szociális és Munkaügyi Minisztérium főosztályvezetője egyetértett a jogszabály szigorításával és módosításával, mint mondta, időszerű volt a rendelethez hozzányúlni, hiszen egy 2003 óta változatlan jogszabályról van szó. Azonban az országgyűlési határozatban a kormányra “rótt” június 15-ei határidő “fizikailag” tarthatatlan – mondta, hozzátéve, hogy véleménye szerint legkorábban szeptemberre lehet kész az új szabályozás.

Soltész Miklós (KDNP) a bizottság alelnöke egyetértve a szabályozás céljával, kritikaként fogalmazta meg a szállítói kártyára vonatkozó kétórás korlátozást. Szerinte nem életszerű a “gépkocsihoz történő rohangálás kétóránként”, valamint ezzel a fogyatékosokat és a velük élőket különbözteti meg a “kétféle kártyával” kapcsolatos szabályozás. Szerinte az orvosi szakvélemények kiadásába be kellene vonni a fogyatékos szervezeteket is, mert talán ők jobban ki tudják szűrni a csalókat. A politikus is azon a véleményen volt, hogy a szabályozás kialakításánál “nem szabad kapkodni”, legyen elég idő egy jó jogszabályt hozni, mint gyorsan egy rosszat – fogalmazott.

Iván László (Fidesz) nem kapott választ azon kérdésére, hogy az új igazolványok cseréje mennyibe fog kerülni.

2005. január 1-től 2009. március 31-ig 218.785 parkolási igazolványt adtak ki, forgalomban nagyjából százhatvan ezer igazolvány van.

A bizottság 17 igen és 11 tartózkodással szavazott az általános vitára való alkalmasságról.