Érintettség hiányában kizárták a Tubesre tervezett NATO-radar ügyében indult közigazgatási perből a felperes pécsi magánszemélyeket – mondta el Vicze Csilla felperesi jogi képviselő a civilek és a Honvédelmi Minisztérium közötti per keddi zárt tárgyalása után.

A Fővárosi Bíróság megvonta pécsi polgárok kereshetőségi jogát, mert a határozat szerint nincs közvetlen érintettségük, közvetlen érdeküket a tervezett radar sugárzása nem érinti – közölte Vicze Csilla.

Hozzátette: emiatt felülvizsgálati kérelemmel fordulnak a Legfelsőbb Bírósághoz.

Vicze Csilla beszámolt arról is, hogy a tárgyaláson bejelentették, a Honvédelmi Minisztérium visszavonta a radarberuházás építési engedélye végrehajtásának felfüggesztéséről szóló határozat megszüntetésére vonatkozó indítványát. Ugyanakkor – mint mondta – az alperesi oldalon beavatkozó HM Fejlesztési és Logisztikai Ügynökség ezt nem vonta vissza, továbbra is építkezni akar. Így gyakorlatilag a honvédelmi tárca az építkezés megkezdésére vonatkozó kérelmét nem vonta vissza – tette hozzá.

Vicze Csilla elmondta, az eljárásból 26 magánszemélyt zártak ki. A felperesek között maradt Pécs megyei jogú város önkormányzata, Fülöp Sándor, a jövő nemzedékek országgyűlési biztosa, Hosszúhetény és Oroszló önkormányzata, valamint az Összefogás Pécsért Egyesület.

A zárt tárgyaláson, amelyen jelen volt Páva Zsolt, a Fidesz-KDNP vasárnap Pécsett megválasztott új polgármestere is, sugárbiológusokat hallgattak meg. A következő tárgyalási napot nem jelöltek ki, arról levélben tájékoztatják az érintetteket – tájékoztatott Vicze Csilla.

A Honvédelmi Minisztérium sajtóközleményben tájékoztatta az MTI-t, hogy a keddi tárgyalás kezdetén az alperes jogi képviselője szóban is megerősítette megbízója, a HM azon döntését, hogy a 2009. január 28-án szóban bejelentett, az engedély felfüggesztésének megszüntetésére irányuló kezdeményezésétől eláll.

A közlés szerint a bíróság felszólította a HM fejlesztési ügynökséget, hogy írásban nyilatkozzon, hogy a radarberuházás építési engedélye végrehajtásának felfüggesztéséről szóló határozat megszüntetésére vonatkozó indítványát visszavonja-e.

HM – mint közölték – kedden utasította az ügynökséget az indítvány visszavonására.

A per előzménye, hogy a közigazgatási eljárásban az első fokon eljáró katonai építésügyi hatóság, majd pedig másodfokon a honvédelmi miniszter is engedélyezte a Tubes tetején lévő katonai híradó objektum korszerűsítését, a NATO-radar kiépítését.

A közigazgatási eljárásban korábban megszületett másodfokú miniszteri határozatot azonban megtámadták a felperesek a Fővárosi Bíróságon.